Ma újra Melbourne városáról és az itteni életről fogok írni. A bejegyzés címét bátran átírhatnám "Melbourne diák szemmel, 4 hónap után"-ra, mert az első rész megírása óta legalább egy hónap eltelt :-)
Megérkezésünk után gyorsan felismertük, hogy ebben az országban is fontos szerepe van az ember életében az adószámnak (TFN - Australian Tax File Number) :-) Ha nincs adószámod, akkor az ausztrál megtakarítási számlán (savings account) jóváírt kamatból makdnem 50%-ot lecsíp az állam. Ha van adószámod, akkor nincs levonás, az összes ~5% körüli kamatot jóváírja a bank a számládon. Az adószámigénylés menete egyszerű: csak ki kell tölteni ezt az online igénylő lapot, és körülbelül egy hónap múlva küldik is a megfelelő hosszúságú számsort :-) Katáé időben meg is érkezett, az enyémet valahogy elkavarták. Miután Kata megkapta, vártam még egy hetet, de csak nem jött meg. Közben újabb kamatjóváírás történt a bankban, és megint levonták az 50%-ot a hozamból. Nagyon pipa voltam, ezért bementünk a helyi Apeh-ba.
Az "Apeh" ügyfélfogadója egy jó nagy, egylégterű iroda, szellősen elrendezett berendezéssel. Összesen 3 ügyintéző dolgozott az egész irodában. Öt perc sorbanállás után ügyintézőhőz jutottunk, aki két mondat után tudta, hogy mi a problémám. Felírt pár számot egy papírra és már majdnem azt gondoltam, hogy fejből tudja mi az adószámom :-) amikor rámutatott az iroda másik felében lévő fotelekre, és megkért, hogy üljek le az egyikbe, vegyem fel az asztalon levő telefont, üssem be a számokat a papírról, és beszéljem meg a problémámat az ügyintézővel. A telefonálás kicsit nehézkesen ment (ez több mint három hónapja volt), de végül is sikerült elintézni mindent, és a beszélgetés végén már volt is adószámom. Fura volt látni ezt a fajta hivatali ügyintézést, de mivel nem kell sokat sorban állni, és a telefonálás is ingyen volt, és gyorsan dolgoznak az ügyintézők, egészen megtetszett ez a módszer. Állítólag az ügyintézők valahol egy ausztraliai kisvárosban vannak eldugva :-) Egy biztos: ez a módszer kimondottan költséghatékony lehet az ausztrál állam számára.
A belső folyosó így néz ki:
Miután megkaptam az adószámot, gyorsan le is jelentettem a banknak, és 3 nap múlva egy összegben visszautalták az összes levont adót.
Egy másik érdekesség amiről írni szeretnék nektek, az az ausztrál alkoholfogyasztási szokások. Most már értjük, hogy miért papírzacskóba tekerve cipelik az utcákon a sörös, ill. borosüvegeket az amerikai filmekben. Ha inni akarsz alkoholt az utcán, csak ez az egy módja van annak, hogy magaddal vidd a felbontott üveged :-) Legtöbbször itt is így tesznek a szabályt betartani próbálók :-) Azok, akik meg nagy ívben sz..... rá, megisszák valahol a piát, és elhajítják az üveget a parkban :-) Az összes melbourne-i fesztivál alkoholmentes fesztivál, sör nélkül:
El tudnátok képzelni ezt Európában? Például szerintetek milyen lenne Németországban egy nagy és népszerű fesztivál sör nélkül? Vagy milyen lenne az, ha Budapesten az utcai fesztiválokon a kolbászkákhoz csak színes cukrozott löttyöket lehetne inni? Vagy milyen lenne a magyarországi Sziget Fesztivál sör és sörsátor nélkül? És csak egy pici, zsúfolt kerítésekkel körbezárt részen lehetne sört inni? Szerintem az összes Sziget lakó beköltözne ebbe a zónába, és itt élne egy hétig :-)
Itt ez nem így van. Sorbaállnak az emberek, hogy bejussanak a kerítésen belülre, itt isznak egyet és mint a jógyerekek, kijönnek továbbnézni a fesztivál rendezvényeket:
A rendőrök nagyon megörülnek, ha néha, nagyon-nagyon ritkán belebotlanak egy félrészeg fűvön fekvő emberbe, mert ilyenkor van munkájuk. Ekkor az összes rendőr (általában 4-5 rendőr) buzgón körbeveszi a szerencsétlen részeg fazont és elkezdenek intézkedni. Az intézkedés végén felszólítják a részeget, hogy menjen haza pihenni, majd továbbállnak :-)
Még szilveszter éjszaka sem kivételes nap, ilyenkor sem lehet inni az utcán. És ami fura, hogy ők ezt be is tartják. Kellemetlenül is éreztük magunkat, amikor a tüzijáték után borral koccintottunk Katával a tömegben :-)
Az itteni árakról már sokat írtam, de újra meg újra elő kell vennem ezt az érdekes témát. Tudjátok, a pénz az egyik kedvenc témám :-) ezért újra meg szeretnék osztani veletek egy ezzel kapcsolatos érdekességet. Ez az itt lakó embereknek teljesen természetes, de nekünk ez is nagyon furcsa volt. Pár hete résztvettünk egy bazi nagy ház aukciójan. Persze licitálni nem mertünk, mert amikor megláttuk a kikiáltási árat, majdnem padlót fogtunk :-) 750 000 AUD volt az induló ára egy itteni, teljesen normális, hétköznapi háznak (4 szoba, két fürdő). A házak adásvétele iszonyatosan profi és átlátható módon történik. Az egész történet ott kezdődik, hogy minden eladó házat hetente egyszer, egy előre meghirdetett időpontban lehet megtekinteni. Nincsen össze-vissza alkudozás, hogy én csak most érek rá megnézni a házat és én nagyon meg akarom venni, és ha nem nézhetem meg egy nekem megfelelő időpontban, akkor nem is fogom megvenni.... Ehhez hasonló zavaros beszélgetések errefelé nincsenek. Az ügynök (szinte minden ingatlant ügynök ad el) meghirdet egy időpontot, és akit érdekel az ingatlan, az összeszedi magát, és elmegy megnézni a megadott időben. Ez az időszelet maximum heti egy-két óra. Pár hétig megy ez a móka, aztán a végén kihirdetik, hogy mikor lessz az aukció. A háznézegetés idejére a tulajdonosok elmennek otthonról. Biztos kapnak mozijegyet az ingatlanügynöktől :-) Emiatt aztán nem meglepő, hogy a háznézegetes közben látni lehet a háziak ruháit a szekrényekben, a könyveiket a polcokon és fogkeféket a fürdőben, stb... Persze azért amit lehet, bedugnak a fiókokba mielőtt beengedik a nézelődőket. Ettől függetlenül, nyugodtan ki lehet nyitogatni minden szekrényt. Ebben az időszakban csak egy minimum és maximum eladási árat közölnek az érdeklődőkkel. Az intervallum néha 200 000 AUD is lehet.
A mutogatás közben az ingatlanos már felméri mekkora az érdeklődés, és így mire kezdődik az aukció, már világosan tudják, mennyi lesz a kikiáltási ár.
Itt valóban minden terhet és feladatot levesz a tulajdonos válláról az ügynök. Ők valóban megdolgoznak a pénzükért! Nincs az az érzésed, hogy ezek megint lenyúltak egy csomó pénzt tőled a semmiért. Nekem otthon mindig ilyen érzésem volt, amikor ingatlanügynök segítségét kértem. Össze-vissza, teljesen kiszámíthatatlanul és totál alkalmatlan időpontokban akartak klienseket hozni, mindig otthon kellett lennem, ha jöttek, mindig késtek, és nekem kellett beszélnem a kliensekkel. De ez a téma egy másik poszthoz tartozna, nem is folytatom tovább.
Kanyarodjunk vissza az aukcióhoz. Az aukció napján a tulajdonosok újra elmennek otthonról. Az ügynökök útbaigazító táblákat tesznek ki mindenfelé a környéken, hogy az érkezők könnyen odataláljanak az ingatlanhoz. Az első 1 óra azzal telik, hogy még egyszer mindenki végigjárja a lakást. A konyhaasztalra ki vannak téve a rezsiszámlák másolatai, ha van hitel a házon, akkor azok a papírok is kérés nélkül megtekinthetőek. Minden fontos irat ki van téve az asztalra, és mindent meg lehet nézni.
Mi is végigjártuk a lakást, mintha nagyon komoly szándekú vásárlók lennénk :-) Pont olyan volt, mintha az IKEA áruházban járkáltunk volna :-) Aztán egy óra múlva az egyik ügynök elkezdett rázni egy nagy kolompot és az emberek szép lassan kivonultak a házból. Ez eltartott vagy negyed óráig. Kint a ház előtt már nagy volt tömeg, és a hangosító berendezés is össze volt már szerelve :-)
Az ingatlanos egy rövid 5-10 perces bevezetőben elmondott minden tudnivalót a környékről és az ingatlanról majd elkezdődött a licit. Az emberek szép nyugis tempóban licitálgattak és az ügynökök pedig egyre csak fokozták a hangulatot, néha-néha a kis kalapácsukkal csaptak is egyet-egyet, hogy "először...". De a "másodszor..." ideje még ilyenkor nem jött el :-) Körülbelül 15 perc múlva már el is volt adva a ház:
A "mi" házunk 140 000 dollárral többért ment el, mint a kikiáltási ár. Az eladási ár 890 000 AUD lett, ami 218 millió forintnak felel meg. Ennyibe kerül egy hétköznapi családi ház, egy közepesnél kicsit jobb környéken, egészen távol az óceánparttól, 18 km-re a városközponttól, és gyalog 20 percre a legközelebbi metróállomástól :-)
Hazafelé menet elgondolkoztunk az itteni árszintekről, de még mindig nem értem, mitől vannak az itteni árarányok teljesen máshogy (reálisabban) kialakítva, mint otthon:
Egy
egyszerű ház, 2-3 szobával,
|
Ausztrália
|
$380
000
|
87 400
000 Ft
|
1-2
fürdővel, egy garázzsal, béna környéken
|
Magyarország
|
$34 782
|
8 000
000 Ft
|
Közepes
ház, 4 szobával, két fürdővel,
|
Ausztrália
|
$850 000
|
195 500
000 Ft
|
kamra,
garázsok, kiskert, terasz, közepes környéken
|
Magyarország
|
$78 260
|
18 000
000 Ft
|
Ferrari
(új)
|
Ausztrália
|
$250 000
|
57 500
000 Ft
|
Magyarország
|
$217 391
|
50 000
000 Ft
|
|
Hétköznapi
átlagos autó (pl. Toyota)
|
Ausztrália
|
$27 000
|
6 210
000 Ft
|
Magyarország
|
$17 391
|
4 000
000 Ft
|
|
80 m2-es
lakás bérleti díja / hó
|
Ausztrália
|
$1 600
|
368 000
Ft
|
Magyarország
|
$521
|
120 000
Ft
|
* Az ausztrál dollárt 230-on váltottam át annak ellenére, hogy most 245 forintot kell adni egy ausztrál dollárért. De remélem nem marad így az árfolyam, és visszamegy 230-ra :-( 245-ös árfolyammal számolva a 87 milliós ház 93 millió lenne :-(
** Az országokban lévő eredeti árak a pirossal jelölt mezőkben vannak. A másik az átváltott érték.
Egy kis számolgatással az az eredmény jött ki:
- Magyarországon egy Ferrari árából 6 egyszerű lakást lehet vásárolni. Ausztráliában egy egyszerű lakás árából 1.5 Ferrarit lehet vásárolni.
- Magyarországon egy egyszerű lakás 66 hónap alatt termeli ki az árát, Ausztráliában 237 hónap alatt.
Itt fordítva van minden. Nem csak a közlekedés baloldali, hanem az árak arányai is fordítottak. Miért nem így van ez otthon?
Ha egy mondatban kellene összefoglalni a benyomásaimat, akkor azt írnám, hogy külföldi diákként, közepes angoltudással, több mint 40 évesen, Magyarországon összekuporgatott kis forintokból nem könnyű itt elkezdeni az életet. Minden ideérkező diáknak és nem diáknak hasonló problémái vannak: szállás és munka. Az első leküzdendő probléma a megfelelő szállás megtalálása. Mi szerencsések voltunk, mert ideérkezéskor a StudyTime-os Edina segítségével megismerkedtünk Krisztivel. Aki nagyon-nagyon kedves volt hozzánk, és három hónapra megosztotta velünk az életét, és befogadott minket. Kultúrált, európai környezetben kezdhettük meg az itteni életet. A szálláskeresés akadályaival a harmadik hónap után szembesültünk. A megfelelő szállás megtalálása nem egyszerű feladat. Ez itt sokkal bonyolultabb, mint otthon Magyarországon. Már csak azért is, mert itt a főbérlőt védi a törvény és nem a bérlőt. Otthon ez is pont fordítva van. Ha itt nem fizetsz, a következő héten kicsapnak a szobából. Nincs alkudozás a kaucióról, vagy kifizeted, amit kérnek, vagy kiköltözöl a lakásból. Ha nem költözöl, jön a rendőr és kitesz. Nehéz elfogadható áron, a központtól és a még nem létező munkahelytől megfelelő távolságra lévő, tiszta, valamelyest megbízható lakótársakkal lakást bérelni.
Szóval a lakás és a munkahely a két legfontosabb dolog, ami az itteni élethez elengedhetetlen. A lakásról már írtam, most jöjjön a munkahelykeresés témája :-)
A következő bejegyzések egyike erről fog majd szólni.
