2015. január 5., hétfő

Marokkó - Marrakesh 2/4

Az első nap nem sok mindent csináltunk. Reggel fertőtlenítettünk az 58 fokos gin-el, azután elmentünk felderíteni a környéket a szállás körül, és kerestünk reggelizőhelyet. A szállásunk egészen jó helyen volt, 10 percnyi sétára a város közepén lévő híres Djamaa El Fna tértől.

A következő néhány napban az alábbi helyszíneket terveztük meglátogatni a városban: a térkép itt érhető el.

Kilépve az utcára teljesen mellbe vágott minket a hangulat. Szűk utcák, kesze-kusza sikátorok mindenfelé, az emberek között percenként elszáguldó kiskocsik, biciklisek és motorosok és számunkra szokatlan ruhákba öltözött emberek jöttek-mentek a reggeli napsütésben. Kis boltok mindenütt, ahol csupa érdekes és csodaszép kézműves dolgokat árulnak és amikből legszívesebben egy egész bőröndnyit hoznánk magunkkal haza a kirándulás végén. Szerencsére éppen kezdtek kinyitni a kajaárusok is :-) A higiéniai szint úgy tűnik, hogy kissé eltér az általunk megszokottól, és az első sétánk elején még csak barátkoztunk a gondolattal, hogy merjünk-e enni ezekből a nagyon ínycsiklandóan kinéző kajákból. Azért ennyi fura és szokatlan kaja láttán gyorsan beadtuk a derekunkat, nem bírtuk megállni, hogy ne kóstoljunk meg valamit :-)

Egy kis ízelítő a város hangulatából. Ingatlanközvetítő bolt, hosszú, drótos telefon egy bárban, és televízió árus katódsugárcsöves tévékkel (nálunk ezeket a TV-ket az ingyen elvihető kategóriába hírdetik):

Rövid séta után kiértünk a nagy Djamaa El Fna térre, és a tér sarkán az első szimpatikus helyre be is ültünk reggelizni. Rendeltünk pár dolgot az étlapról, bár nem nagyon tudtuk, hogy miket fognak kihozni. Nagyon-nagyon finom volt minden: narancslé, menta tea, lepénykenyér, fekete, kissé keserű olívabogyó mézzel, tojásrántotta, és a végén kerámiaedényben csirkehús burgonyával, zöld olívával + zöldségekkel (=tagine). Desszertnek isteni édes palacsintát hoztak, amit mi a maradék mézzel ettünk meg.


A narancslére nem kell ráírni, hogy hány százalék gyümölcsöt tartalmaz, 3 dirhamért (30 eurócent) bárhol lehet venni frissen facsart 3 deci narancslét. A mentatea nagyon erős ízű volt, nem olyan, amihez hozzá vagyunk szokva. Egy egész nagy zöld mentabokor volt a teáskannába belegyömöszölve :-) A teához kaptunk durva szemű cukorból készült nagyon édes kockacukrokat. A fekete olíva kicsit keserű volt, mézbe mártva viszont különlegesen finom íze lett. A lepénykenyér bele kinézetre az otthoni barna kenyérhez hasonlít, de az íze és az állaga teljesen más. Nem morzsálódik és nagyon tömör. Számomra a palacsinta volt az étkezés csúcspontja: utoljára nagyanyámnál ettem ilyen finom palacsintát, bár itt nem kerek, hanem négyszögletes alakúra sütik. Viszonylag vastag a tésztája, nem száraz, nem zsíros, iszonyat finom. Ebből minden nap megettem 3-4 darabot, míg Marrakesh-ben voltunk :-)

A nagy piac, a Djamaa El Fna hangulata semmihez nem hasonlítható. A tér a Medina nevű városnegyed bejáratánál van és a marrakesh-i élet központja. Reggel a tér megtelik kígyóbűvölőkkel, majommutatványosokkal, szőnyeg- és csecsebecse árusokkal, és mindenféle színes ruhába öltözött emberekkel, akik úgy próbálnak pénzt keresni, hogy pár fillérért lefotózkodhatunk velük vagy vizet vehetünk tőlük. Azok a kobrák tényleg úgy mozognak, ahogy trombitálnak nekik :-)

A délelőtt folyamán a tér megtelik árusokkal, akik kézikocsikon szállítják ide a portékát eladásra. Úgy 8-9 között már kinyitnak a narancslé/grapefruitlé árus standok is. Mi minden reggelt úgy kezdtük, hogy kisétáltunk ide, és megittunk egy-egy, jó nagy pohár friss narancslevet, ami nem volt több, mint 60 euró cent összesen (2 * 3dl). Senki ne riadjon el attól, hogy az üvegpohár nem a legtisztábban van elmosva (csak ellötykölik egy vizes tartályban), és ha nem akarod a száddal megérinteni a pohár szélét, akkor szívószállal is lehet inni. Az első reggel én is szívószálaztam, aztán a második nap már pohárból ittam. Az mézédes 100% narancslére kell koncentrálni, és nem egyébre :-)

Fincsi palacsintával és narancslével indult minden napunk: 


A tér dél-nyugati végén hastáncosokat és amatőr ökölvívókat lehet látni, az észak-keleti sarkon mesemondók és asztrológusok vannak, a kettő között pedig berberek adnak elő rögtönzött műsorokat. Olvastam, hogy még fogorvos is rendel a téren.

Az árusok inkább rámenősnek, mint sem tolakodóak. Nincs velük semmi baj, lehet őket kezelni. A "gyenge" turistáktól 10 dirham körüli összeget szednek be :-) A tér észak-keleti végén kezdődik a hatalmas fedett bazársor, ahol a papucstól kezdve a datolyáig mindent lehet kapni. Nagyon szép termékeket szinte fillérekért lehet venni, miután legalább a felére lealkudta az ember az árat :-)



A téren folyó élet akkor sem áll meg, amikor naponta 5-ször megszólal a minaretekből az imára hívás:


Este a tér teljesen átalakul. Naplemente után, körülbelül 50 ételt áruló sátor kezd villámsebesen felépülni az észak-keleti részen, és megkezdődik a sütés-főzés, majd a késő estig tartó evés-ivás. Az egyik helyen kavarog a kebab füst, a másikon fura, de finom leves illat terjeng, és a kecskehús árusok között néha felbukkan tenger gyümölcseit árusító sátor is. Olyan érzésem volt, hogy a város összes lakosa ilyenkor kijön ide, és itt veszi meg és fogyasztja el a vacsoráját. Közben néhány idős ember történeteket mesél a köré ülő gyerekeknek, mintha esti mesét mondana nekik.

Az ételes sátrak között sétálva mindenhonnét rikkancsemberek tapadnak az arra sétálókra, akik próbálják a vendégeket beinvitálni a saját "kifőzdéjükbe". Hihetetlen hangulata van az egésznek.

Ha egy idő után megunná valaki ezt az óriási forgatagot, akkor bátran üljön be a tér mellett lévő millió étterem egyikébe, és onnét biztonságos távolságból tovább figyelhetőek a téren zajló események.

A helyi emberek találékonysága elképesztő. A legzseniálisabb, legeredetibb pénzkeresési ötlete szerintem ennek az arab férfinak volt. Hozzávalók: kis méretű, hordozható szék, szobamérleg és zseblámpa. Egy méredzkedés 10 dirham (1 eur): 


A város taxijainak a színe világosbarna, és a taxik 90%-a Dacia típusú:


Ahhoz már nem voltam elég bátor, hogy ezekkel a közösségi láncos bögrékkel igyak abból a nagy zöldben lévő léből :-)


Az első nap csak sétálgattunk, és teljesen a hatása alá kerültünk az itteni hangulatnak.

A reggeli annyira bejött nekünk, hogy este újra lementünk a térre, ezúttal vacsorázni. Még a vacsora előtt újra végigjártuk a teret és próbáltam fotókat készíteni, de az a helyzet, hogy itt majdnem minden kattintásért fizetni kell. Amint kattan a fényképezőgép, a tömeg szétnyílik, és a kör közepén valamilyen produkciót előadó fazon odajön a turistához, tartja a kalapját és kéri a fényképezkedés árát. Itt éppen felénk közelednek:


A tésztaárus és a vevők sem nagyon aggódnak, hogy néhány kismadár is jól lakik a száraztésztás pultnál:


Nehéz leírni, hogy milyen ez a piac, ezt látni kell. Nagy, zsibongó, kellemes katyvasz az egész. Nincsen hozzá hasonló sehol máshol a földön. Körülbelül az 1150. évtől kezdve minden egyes nap megtelik a piactér más és más izgalmasabbnal izgalmasabb látnivalóval. Nem véletlen, hogy az a hely az UNESCO Masterpiece of the Oral and Intangible Heritage of Humanity védelme alatt áll.

Ahogy már említettem, az első napunk sétával telt. A parkok itt is nagyon szépek, gondozottak és tiszták. Itt is sok a pálmafa :-), szépen süt a Nap, és a közbiztonságra tényleg nem lehet panasz:



Vacsorához beültünk mi is a ragadós asztal elé a padra a helyiek közé, és ismét finomat ettünk; kuszkuszt, grillezett húsokat meg lencsés paradicsomlevest. Az egészért nem fizettünk többet mit 7-8 euró. Az étel nagyon olcsó, es finom, a helyiek sokat csámcsognak és a levesestálat egy hordó vízben lötykölik tisztára 1 másodperc alatt :-)




Holnap vacsorára kinéztem magamnak egy ilyen kecskefejet. Ezt mindenképpen meg kell kóstolnom:


Egy kicsit bosszantó, hogy mindenhol átvernek, körülbelül a fogyasztás 1/3-ával, de még így sem mondanám drágának a várost. Persze itt is vannak drága éttermek, ahol igazi, csak turistáknak szóló árrakkal várják a vendégeket.

A reggeli hascsikarást megelőzendő, este ginnel fertőtlenítettünk lefekvés előtt :-)
Holnap városnézés lesz a program. 



2015. január 4., vasárnap

Marokkó - Marrakesh 1/4

Marrakesh-ben végül 6 napot töltöttünk el. Ha azt hiszitek, hogy ez nagyon sok idő, és ennyi látnivaló nincs is a városban, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak benneteket: kétszer ennyi időt is el tudtunk volna tölteni a városban.

Odafelé úton, a repülőn úgy alakult, hogy egy Coloradóból kirándulni jött, fiatal, politikusnak készülő, Kata szerint tipikus amerikai egyetemista szépfiúval ültünk egymás mellettJól elbeszélgettünk az EU és az USA dolgairól és megbeszéltük, hogy megérkezés után közös taxival megyünk be a reptérről a városközpontba és megosztjuk a taxiköltséget, mert mindegyikünknek ugyanazon a környéken van a szállásunk. A költségcsökkentés nem teljesen úgy sikerült, mint ahogy elterveztük. Az arab taxis sokkal rutinosabb "üzletember" volt, mint mi hárman együtt :-) Később kifejtem, hogy miért is.

A reptérről elég nehéz volt kijutni, vagy 30 percig tartott a sorban állás és a farkasszem nézés a vámosokkal. Három különböző helyen ellenőrizték le az útleveleket. Mindig franciául kezdtek el beszélni hozzánk, de amikor angolul válaszoltunk gond nélkül átváltottak a vámosok angolra. Ez egész kellemes benyomást keltett bennem, szóval már az első 30 perc jól indult :-) Az utolsó vámos még pecsétet is belenyomott az útlevélbe. A mi magyar útlevelünket sokkal jobban megvizsgálták, mint az amerikai srác kék színű útlevelét. Biztos a bordó szín jobban bejön nekik. Talán azért, mert szinte az összes épületük vörös színű :-)

Még a repülőgépen ki kellet tölteni egy papírt. Alapadatokat kértek és azt kérdezték meg, hogy miért jövünk az országukba. A papírt a vámos sorról-sorra, nagyon részletesen ellenőrizte, majd kézzel bepötyögte a válaszainkat a számítógépbe.

Még mielőtt kijöttünk volna a reptérről, átváltottuk az euró pénzünket dirhamra. Az átváltási árfolyam az egész országban egyforma, mivel államilag szabályozott a pénzváltás. Ez is nagyon tetszett :-) Januárban 10,6 marokkói dirhamot adtak egy euróért. Európában eszetekbe ne jusson dirhamot váltani. Alicantéban a legjobb pénzváltó 8 dirhamot akart adni egy euróért. Ez 20%-kal kevesebb mint itt, a marokkói reptéren. A biztonság kedvéért azért 100 eurónyi dirhamot vittünk magunkkal Spanyolországból, de ez utólag teljesen feleslegesnek bizonyult.

Marrakeshbe érkezve az első igazi feladat a városközpontba jutás vólt. A reptéri busz ilyen későn már nem járt, ezért aztán taxival próbálkoztunk. A reptéri taxis 200 dirhamért akart bevinni minket az 5 km-re lévő városközpontba. 20 euró itt iszonyat sok pénznek számít és azt olvastuk az interneten, hogy a helyiek 40-50 dirhamot fizetnek ezért az útért. A taxis azt magyarázta, hogy a buszon is 3 jegyet kell venni három személynek, szóval nála is háromszor kell fizetni. Így jön ki a 200. A plusz 50 meg azért van, mert turisták vagyunk. A 200-at lealkudtuk 150-re, de ennél többet nem tudtunk alkudni. Éjfél múlt kicsivel, mindenki fáradt volt, és fogalmunk sem volt, hogy a szállásunk merre van, szóval elfogadtuk az ajánlatot :-)

Beültünk a taxiba, elindultunk, de 5 perc múlva már 180-ról, meg újra 200-ról dumált a taxis. Néha úgy csinált a pasi, mintha nem értené, hogy mit mondunk neki, de amikor ő beszélt hozzánk a viteldíjról, akkor nagyon is szépen jöttek ki az arab szájából az angol szavak. Nagyon vicces volt, amikor az amerikai srác nagyon lassan beszélve, tökéletesen tiszta angol kiejtéssel, a legegyszerűbb szavakat használva próbálta megbeszélni a taxissal, hogy a pár perce megállapodott 150 dirham a szállásig fuvarról szólt, miközben a pasi úgy ment mindenen keresztül az autóval, pl. át a záróvonalon, néha a szembe jövő sávban közlekedve mintha ez teljesen normális lenne (itt az is). Pár nap múlva nekem is vezetnem kell majd itt, gondoltam, egész szuper lesz majd ez a vezetési stílus :-) Persze nem sikerült megértenie a sofőrnek ezt a pár angol mondatot, és  végül kitett minket a megadott címtől körülbelül 1 km-re. 150-ért ez jár a turistának :-) 

Az amerikai sráctól elköszöntünk és a szállásunk felé vettük az irányt. Ekkor már éjjel egy óra volt. Falakkal körülvett szűk utcák, magas házak, csupa rémisztő alakok mindenfelé, itt-ott utcán fekvő emberek, zacskóból valami festékszagot szívogatók mellett húzogattuk a bőröndjeinket a sötét sikátorokban. A GPS csak nagyjából vitt el a megadott címre, mert a térképen már rajta sem voltak azok a kis sikátorszerű szűk utcák, ahová bekeveredtünk. Volt olyan rész, ahol még világítás sem volt, csak a telefon LED fényével tudtunk valamit világítani. Itt ha akartak volna, simán ledarálhattak volna minket úgy, hogy soha senki nem tudja, hogy merre jártunk utoljára :-)

Persze eltévedtünk. Félelmetes volt az egész, de mégsem éreztem azt, hogy félni kellene bármitől is. Mellettünk üvegeket zúztak össze, aztán egy narkós csávó beszélt hozzánk valamit, és útközben minden sarkon valaki le akart pénzzel nyúlni minket, hogy majd ő útbaigazít. Próbáltunk tájékozódni, de olyan szűkek voltak az utcák, hogy 10 perc után fogalmunk sem volt, hogy merre járunk. Aztán jött pár kölyök, akik segítőkészen elvezettek a sikátorokon keresztül a szállásunk kapujáig. A kapuban meg elkezdtek hangoskodni, hogy adjunk pénzt nekik, amiért idevezettek minket. A pénztárcám nem mertem elővenni a sötétben, mert tele volt pénzzel, és sokan is voltak a kölykök. Közben Kata becsengetett a házba, és kijött végre a szállásadónk. Gyorsan bementünk a házba, de a kapuban még mindig ott álltak a suhancok. Bent elővettem pár eurót és azt odaadtam a srácoknak. Nem tetszett nekik, 5 eurót kértek. Kis vita után mondtam, hogy vagy ez van vagy semmi. Végül elmentek 2-3 euróval.
Fura volt a helyzet, mert a szállásadónk nem avatkozott be az ügyletünkbe, és nem szólt egy árva kukkot sem, hagyta, hogy mi oldjuk meg a vitát a srácokkal, és a kaput sem merte rájuk csukni.

Később, egy barátomtól tudtam meg, hogy "itt a gazdagnak kötelessége támogatni a szegényt, a szegénynek pedig valami szívességet kell tenni érte. De ez utóbbi jelképes, például egy fotó készítés. Ha nem adsz érte pénzt, akkor olyan az nekik, mint nálunk a húsvéti locsolkodás után még egy fél kortyot sem kapni. Ezt a házigazda is tudja, emiatt nem szól bele a mi és a gyerekek ügyletébe.".

Pár óra alatt már kétszer lehúztak minket. Mi lesz itt holnap? :-)

Amúgy meleg volt, hajnali egy óra, január eleje és 15 fok. Az idő is egész jó. Ez is jó jel másnapra :-)

A szállást most is az airbnb.com-on foglaltuk, magánszállás, és ahogy vártuk, teljesen rendben volt minden. Még egy kis medence is volt a házban, plusz egy aranyos, de nagyon nyávogós macska.


A szobaajtón lakat, csak hideg vízcsap a mosdóban, de a tusoló rendben volt. A háziúrtól kaptunk egy fél literes ásványvizet, így iható vizünk is volt reggelig :-)

A ház nagyon fura. Ahogy már említettem, van benne medence és sok párnás helyiség ahol ücsörögni lehet. Az egyik így néz ki:


A medence mellett van egy baromi magas csigalépcső, ami valójában a ház tetejére vezet fel:


Fent a háztetőn volt egy szuper kis terasz nyugágyakkal, itt jókat reggeliztünk. Reggel szép, napos időre ébredtünk, a teraszon működött a GPS, gyorsan beállítottuk a pontos pozíciónkat. Reméltük, hogy majd valahogy visszatalálunk ide :-)




A lakásban mindenütt szép színes lámpások voltak, nagyon frankón nézett ki minden. Mivel január eleje volt, és ez nem főszezon, a bazi nagy házban csak mi ketten laktunk. 5 napig miénk volt az egész ház, minden nap más szobában aludhattunk volna :-)

Reggel, világosban megértettük, hogy miért nem találtunk ide a sötétben, még GPS-szel sem. És azt is megértettük, hogy miért volt tök sötét, és miért kellett a telefonnal világítanunk. 

A ház bejárata:


A hazafelé vezető út: kanyar jobbra:


Az ott a szállásunk bejárati ajtaja, a zsákutca végén:


Szép kis kaland lesz ez a kirándulás, az már biztos :-)

Szép napot mindenkinek!



2015. január 3., szombat

Marokkó

Sziasztok,

Öt hónap szünet után új poszttal jelentkezik a Világszám, ezúttal Afrikából. A következő néhány poszt az év eleji afrikai kirándulásunkról fog szólni. 

Összesen 15 napot töltöttünk el Marokkóban. Az odaút kissé költséges és hosszú volt: december végén Alicantéból Madridba utaztunk vonattal, majd innét repülővel Budapestre mentünk, hogy otthon töltsük el az év utolsó néhány napját. Budapestről január 2-án repültünk vissza Madridba, ahol egy reptéren eltöltött éjszaka után a Ryanair menetrend szerinti járatával utaztunk Marrakech-be, Marokkó negyedik legnagyobb városába. A városnak körülbelül 1 millió lakosa van. Az afrikai repjegy ára töredéke volt a Budapestinek. Az oda-vissza jegy 75 euró volt fejenként.

Jó pár héttel az utazás előtt már elkészítettük az útitervünket, mivel Afrikába is egyénileg mentünk. Nem szeretjük a szervezett turistautakat, mert ezek csak a tömegeknek szóló, legnépszerűbb helyszínekre viszik el a látogatót, mi pedig szeretünk elvegyülni a helyiek között. Sikerült is :-)

A terv az volt, hogy a Marrakech-be eltöltött 4-5 nap után autót bérelünk, és azzal járjuk be az országot, amennyire időnk (és pénzünk) engedi. Marrakech után utunk az Atlasz hegység, 1740m magasan fekvő kis eldugott hegyi falujába, Imlilbe fog vezetni. Ezután kimegyünk az Atlanti-óceán partjára, és Casablanca, majd Rabat városa lesz meglátogatva. Végül, ha időnk engedi elmegyünk még Fes-be is. Aztán Rabatból repülővel vissza Madridba, majd onnét vonattal Alicantéba, ahol megkezdődhet az új, munkás 2015-ös év.

Sajnos a Sahara sivatagi túra már biztos, hogy nem fog beleférni az időnkbe, mivel ez az ország teljesen másik, keleti felén helyezkedik el. Az útitervünk áttekintő térképe itt érhető el.

Az interneten több helyen is olvastuk, hogy vigyázni kell a fertőzésekkel Afrikában, mert a higiéniai viszonyok ott nem olyanok, mint Európában. Mi gyógyszerek helyett ezt vittük magunkkal [a madridi reptéren meglepően olcsó volt a pia :-)]:


A gyógyszer bevált, nem volt semmilyen egészségügyi gondunk a 15 nap alatt, annak ellenére, hogy szinte minden utcai árustól vettünk valami finom csemegét, és a piacon a helyiekkel egy tányérból ettük-ittuk a finomságokat. Szerintem ez a fertőzésektől való félelem teljesen túl van pörögve. Ha nem félsz és nincsenek előítéleteid, akkor nem is érhet nagy baj. Mi ezzel a gondolattal a fejünkben vágtunk neki az útnak.

Budapestről szép verőfényes időben indultunk el. A repülő ablakából csodaszép volt a kilátás az országra. Gondolom mindenki kitalálja, hogy mi az a nagy tó ott alattunk :-)


Nem szoktam repülőgépekből készített fotókat megosztani a blogban, de a következő két fotót a szívemhez közel álló pici lány kedvéért mindenképpen fel kell ide tennem. Az első képen Százhalombatta, a másikon a MOL Nyrt. finomítója látható, 5-6 km magasságból:


Január 3-án, fejenként egy mini utazóbőrönddel, 6 óra reptéri várakozás és 2 óra repülés után, kicsivel éjfél előtt végre megérkeztünk Marrakech-be, és megkaptuk életünk első afrikai országos pecsétjét az útlevelünkbe, az ausztrál pecsét mellé :-)


A következő poszt a marrakech-i városnézésről, ételekről és a tapasztalatainkról fog szólni.