Úton

Úton vagyunk Melbourne-be. Vasárnap délben hagytuk el az apartmant, ahol egy napot aludtunk. Volt még egy kis időnk az indulásig, így aztán elmentünk a Vanillin cukrászdába finom magyar süteményeket enni :-)

Délután három órára már a Népligettel szemközti Albert Flórián (FTC) stadionnál voltunk. A buszunk bent állt a megállóhelyen. Pontosan 15:30-kor indultunk is a Swechat-i reptérre. 18:30-ra érkeztünk meg, de a repülő csak 22:40-kor indult.

Két és fél órát azzal töltöttünk el, hogy a reptéri fogadó oldalon lévő kijáratnál 20-asával csoportosuló fogadóembereken nevetgéltünk. Sok fekete öltönyös emberke, egyik kezükben névtáblával, a másikban meg egy fényképpel várták a kuncsaftokat. Amikor a fogadóember a tömegben kiszúrta a kuncsaftot, kihúzta magát, és várt, hogy a kuncsaft is észrevegye őt. Aztán elmentek az autó felé. Lehet, hogy a Man in Black film következő részét itt kellene forgatni :-)

Este 21:30 után félrevonultunk egy nyugodt helyre, és megint pakolni kezdtük a bőröndöket :-) Kata átpakolta a kézipoggyászából a 7 kg feletti részt az én bőröndömbe és elment becsekkolni. 20 pec alatt végzett is, megkapta a beszállókártyáját. Ezután én pakoltam át Kata bőröndjébe a 7 kg feletti cuccokat és mentem én is becsekkolni. Amúgy az égvilágon semmi értelme nem volt ennek a pakolgatásnak, mert az Emirates-nél le sem mérték a kézipoggyász súlyát és a méret sem érdekelte őket. A kézipoggyászal nem foglalkoztak. Fura.

A stewardess-ek nagyon tetszettek nekem, jó volt a szerelésük:

22:40-kor szállt fel a gép. Irány Dubai. A repülési idő 5 óra 30 perc volt. Megtett távolság: 4 231 km. Dubai reptere:

Dubai-ba reggel 06:15-re érkeztünk meg. A következő Emirates repcsi 09:35-kor indult Singapore-ba.
Az út 7 óra és 20 perc volt. Megtett távolság: 5 847 km.

Az utolsó etap Singapore és Melbourne út volt. Távolság: 6 040 km. Repülési idő: 7 óra 30 perc.

Melbourne-be reggel 08:40-kor érkeztünk meg (melbourne-i idő szerint).

A fenekem már fájt a sok üléstől és tele volt a ... a sok ki- és beszállási procedúrával. Minden egyes átszállásnál le kellett vinni a gépről a kézipoggyászokat, és mindhárom fel-leszálláskor elhaladtunk a repülőn az első osztály ülései előtt. Ahogy haladtunk beljebb a repülőbe, egyre kisebb lett a hely az utasok számára. Frusztráló volt látni, hogy amíg mi nyomorgunk a kis székünkben, itt az első osztályon meg kispárnával és nagypárnával dunyha alatt alszanak :-)

A repülőn voltak konfliktusok is, amikor az egyik idősebb fazon ráordított az előtte ülőre és kiselőadást tartott neki, hogy ne döntse hátra az ülést, mert akkor ő nem fér el :-)

A repülőn mindhárom alkalommal ugyanaz volt a forgatókönyv: felszállás után jöttek a stewardess-ek és megetettek minket: hal vagy csirke. Ez volt a menü. Teljesen mindegy, hogy mit kértünk, ugyanaz volt az íze mindennek.

Kaja után jött az itatás. A végén összeszedték a szemetet. Ezuán jött a wc-program: sorbanállás a wc előtt. Egy óra múlva jött a tea után a gyümölcskínálás. Kérésre mindenféle kaját hoztak a stewardess-ek: alma, banán, fehér- ill. vörösbor, sör, kínai dobozos tészta, csokika...

Mire lefutott ez a program meg is érkeztünk, és jött a leszállási procedúra. Aztán a másik gépen kezdődött elölről az egész :-)

Annak ellenére kemény munka ez a stewardess-eskedés, hogy mindhárom járaton új személyzet volt. Nincs könnyű dolgok ezeknek a csajoknak ott a fedélzeten.

Melbourne-be érkezés után legalább 4-5 kapun kellett áthaladnunk, mire bejutottunk az országba. Az első kapunál kérték a repülőn kitöltött kis kártyát, ahol ilyeneket kérdeztek meg tőlünk: viszünk-e be drogot vagy túrórudit, dolgoztunk-e farmon az elmúlt 30 napban... Aztán útlevél ellenőrzés volt a kötelező program. Mire ezekkel végeztünk, meg is jött a futószalagon a bőröndünk. Örültünk is nekik nagyon, hogy nem vesztek el :-)

Nekünk az utolsó kapunál egy kutyás átvizsgálás jött. Oda is elküldtek minket, mert beikszeltük, hogy hozunk gyógyszert és élelmiszert magunkkal :-) Végig kellett húzni a bőröndöket egy sárga csíkos sávon, majd meg kellett állni a sáv közepén. Ekkor jött a kutya, és nagy nyugalommal végigszaglászott minket, majd az összes bőröndöt. A végén az őr még rámutatott a nyakamba lógó táskámra, és a kutya azt még alaposabban végigszimatolta. Ez volt az utolsó próbatétel :-) Végre beléptünk Ausztráliába.