Gold Coast után folytattuk utunkat a Hervey Bay felé. A távolság a két hely között 400 km. Talán ez volt a legkevesebb távolság, amit két hely között meg kellett tennünk a kirándulás során.
Este 8 körül érkeztünk meg Hervey Baybe. Itt foglaltunk szállást egy újabb hátizsákos szálláshelyen. Ezek a szállások pont olyan utazóknak vannak kitalálva, mint amilyenek mi vagyunk. Pár napnál több időt nem tölt el senki ezeken a szállásokon (nem is lehet 3 hétnél tovább lakni itt), nagyon olcsón lehet megszállni, van közös konyha, ahol lehet egyszerű, meleg kajákat készíteni, zuhanyzó és ágy. És minden ilyen szálláshelyen sok-sok szórólap, meg hirdetési újság van, ahol a helyi vállalkozások hirdetik a szebbnél-szebb, olcsóbb/drágább túrákat az utazóknak. A foglalás egyszerű, mert csak a recepciósnak kell szólni, és ő már hívja is a hirdetésen megadott számot [biztos jutalékot kap :-) ], akár az éjszaka közepén is. Szóval más nem is nagyon kell egy utazónak :-)
Még aznap este lefoglaltunk egy másnap reggel induló, egész napos Fraser Island-i túrát.
Az őslakosok nyelvén a szigetet 'K'gari'-nak (ejtsd 'Gurri') hívják, ami Paradicsomot jelent. A legenda szerint, amikor isten, Beiral az embert teremtette, elküldte hirnökét, Yendingie-t az istennő K'gari-val, hogy teremtsenek földet, hegyet, tavakat és folyókat, ahol az emberek lakhatnak. K'gari beleszeretett a föld szépségeibe és nem akart visszatértni a mennyekbe. Yendingie ezért átváltoztatta őt egy paradicsomi szigetté, Fraser Islanddé.
Másnap reggel korán keltünk, mert 7-re jött értünk a kisbusz, ami kivitt minket a komphoz, amivel átmentünk a szigetre. A komp parkolójában buszt cseréltünk, mert a szigetre csak speckó, négy kerék meghajtásos, magasított, igazi terepjáró képességekkel rendelkező járművet engednek be. A terepjáró buszunk:
Fraser Island egy újabb szép hely. Ezekből a szép helyekből Ausztráliában annyi van, hogy már majdnem meguntuk őket :-) Az egész sziget egy hatalmas nemzeti park, és a világörökség része. Komppal 50 percre van a szárazföldtől, 120 km hosszú és 24 km széles. A sziget a világ legnagyobb homokszigete és Queensland állam legnagyobb szigete, plusz Ausztrália hatodik legnagyobb szigete. A sziget nem csak azért különleges, mert homoksziget, hanem azért is, mert itt egy páratlan esőerdő fejlődött ki, különleges, a Földön máshol meg nem található növényzettel.
Az első hajós, aki meglátta a szigetet, James Cook volt 1770 májusában, és az első hajós, aki ki is kötött Matthew Flinders volt, 1802-ben. A szigeten esőerdők, eukaliptusz és mangrove erdők, tőzegmocsarak és homokdűnék vannak. A homokdűnéken járva olyan érzése van az embernek, mintha a sivatagban járna. A sziget csak egy viszonylag kis része járható be autóval (kb. 80 km), de ez is azt jelenti, hogy kb. ekkora az a partszakasz, ahol 80 km/h sebességgel lehet száguldozni a terepjárókkal a part menti homokon. Beljebb már csak 1-2 szűk, kanyargós út van, ahol nagyon brutál útviszonyok vannak, és az egyes-kettes fokozatnál nem is lehet magasabba kapcsolni. Az aszfaltozott út a szigeten szerintem nem hosszabb 2-3 km-nél, és ez is a sziget belsejében van, ott ahol pár szálloda, meg egy benzinkút is van.
A fenti képen a sziget egyik veszélyes, de barátságos lakóját, a dingo-t kaptuk éppen lencsevégre, ahogy éppen egy halat visz magával. Ezek a kutyák felnőttre nem veszélyesek, de gyerekeket előszetetettel támadnak meg.
Fura volt, hogy a part különböző szakaszain előbukkant egy ember STOP-táblával a kezében, és megállította a partmenti forgalmat, mert a levegőből épp egy kisrepülő készült leszállni. A repülő természetesen turistákat hozott. Üresjáratban a repülő hétperces túrákat tesz a sziget felett, 70 AUD/fő árért bárkit felvisznek, hogy gyönyörködjenek a panorámában.
A szigeten több mint 100 édesvízű tó van. Ezek a tavak a Föld legtisztább édesvízű tavai közé tartoznak. A látogatók körében legnépszerűbb tó a McKenzie. A tó tengerszint felett 100 méter magasságban helyezkedik el, területe 150 hektár, és alig több mint 5 méter mély. A tó körül és a benne lévő homok közel tiszta szilícium-dioxid! Ez nagyon különleges, és ettől hófehér a homok színe a tó körül. Ennél puhább és fehérebb homokos strand nincs is máshol a világon :-) Még az otthoni akváriumban lévő fehér homok is durvább szemcséjű és szürkébb, mint ez itt.
A tavak nagyon kevés tápanyagot tartalmaznak, pH-értékük szinte állandó, és csak a légszennyezettség befolyásolja azt.
Mi tél közepén jártunk itt, és "csak" 25 fok körül volt a hőmérséklet, ezért egy kicsit fázósan nézünk ki a képeken, de nyáron így néz ki a tó és környéke:
A tavakhoz menet egy I. világháborús hajóroncs mellett vezet az út. A hajó neve Maheno, és az első világháborúban kórházhajóként működött, Skóciában építették és Ausztráliában használták. A hajót a japánok 1935-ben megvásárolták, hogy feldarabolják. Hazafelé menet egy tengeri viharba keveredtek és a hajót leszakadt a vontatóhajóról, majd kisodródott ide, a Fraser Island partjára. Azóta itt rozsdásodik, a turisták örömére :-) Amúgy már nem sok van a hajóból: pár rozsdás vasgerenda meg vasdarab. A többit betemette a homok, meg elmarta a sós víz.
Eli Creek a sziget legnagyobb patakja, vízhozama eszméletlen magas: 80 millió liter kristálytiszta, napjainkban is iható víz naponta. A túravezetőnk mondta, hogy mi is nyugodtan ihatunk a patak vízéből, és csak amiatt kell aggódnunk, hogy esetleg a patak felsőbb részén lévő turisták belevizelnek a vízbe :-(
Vannak itt még mocsarak is, amiket nem is olyan rég, 1996-ban fedeztek fel, amikor egy szakértői csoport repülőgéppel egy brisbane-i konferenciára igyekezett, és a szigeten átrepülve légi felvételeket készítettek.
A szigeten a sok különleges növény közül egyet említenék meg: Fraser Island Turpentine. A következő történetet a túravezetőtől hallottuk: Ez a fa attól különleges, hogy nem éghető és termeszek nem tudják kikezdeni. Valamint nem korhad el a vízben száz évek alatt sem. A fáról előszőr azt hitték, hogy értéktelen, nem használható semmi értelmes dologra, mert egy órával a kivágás után vághatatlanná keményedik és tönkreteszi a fűrészt. Ezért aztán stégfának kezdték el használni, de amikor látták, hogy nem kopik el és nem korhad el hosszú idő után sem, hirtelen nagyon nagy lett az értéke. A Szuezi csatorna építésénél is ezt a fát használták.
A fa csak ezen a szigeten és a környékén nő, és nagyon lassan fejlődik ki. Meg lehetne belőle gazdagodni, de mivel nagyon lassan nő (száz év is kell hozzá, hogy használható méretet érjen el) csak az utódok profitálnának ebből a bizniszből :-)
A szigetnek nagy szerencséje, hogy nem olyan rég, kb. 200 éve fedezték fel, és még nem volt ideje az embernek tönkretenni. Az ausztrál kormány időben, megfelelő szabályokkal betiltotta a növényzet és a fák pusztítását és azóta is nagyon vigyáznak a környezetre és az egyensúlyra.
A szigetről hazafelé menet a naplamente:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése