Megérkeztünk

Sziasztok,

A hosszú, fárasztó utázás után végre megérkeztünk Alicante-ba. Az utazás simán ment, és még a bőröndjeink sem tűntek el a nagy út és az átszállás alatt. Ez már jó jel :-) Nagy öröm volt látni őket, amikor egy nap után Madridban megjelentek a reptéri futószalagon.

A téli Melbourne-höz képest itt egészen meleg van. Reggel 8.00 körül 20 fok volt. Madridban éppen csak annyi időnk volt, ami ahhoz volt elég, hogy kiérjünk a reptérről a vonat pályaudvarra, ahonnét 9.30-kor indult a vonatunk Alicantéba. A jegy ára nagyon borsos volt, fejenként 62 EUR. De az utazás baromi gyors és nyugalmas volt. Ami elsőre feltűnt Madridban, az a spanyol nyelv volt. Bármerre néztünk, csupa olyan feliratot láttunk, amit nem értettünk meg, és a körülöttünk zajló beszélgetésből egy kukkot sem értettünk. A megérkezés után már az első 5 percben kommunikációs problémák adódtak. Angolul szinte senki nem tudott, vagy csak úgy csináltak, mintha nem értenének. Ezt most még nem tudom eldönteni :-) Aztán az is fura érzés volt, hogy Madridban minden olyan koszosnak tűnt Ausztrália után. A metrón ragacsos rágógumik és koszos leszállásjelző gombok, koszos liftek a mozgáskorlátozottaknak, ill. a bőröndel közlekedőknek, piszkos pályaudvar (kb. olyan "koszos" mint a Keleti ill. Nyugati pu.), az utcákon eldobált csikkek, félig szétszerelt, rozsdás szemeteskukák, lepukkant, büdös közwc-k, kutyaszar és a falakon félig lerohadt plakátok. De tudom, velem van a baj, meg azzal az országgal, ahol megszoktuk a jót :-)

Már a vonatjegy vásárlás is egy kaland volt. A pályaudvari jegyárusítóban kérni kellett sorszámot egy automatától. A képernyőn volt 5 féle opció, mind spanyolul kiírva. Angol nyelv választására nem volt lehetőség. Végül is nem lehet arra számítani egy fővárosi pályaudvaron, hogy esetleg külföldi is erre téved... Az első három menüt sorjában kiválasztottam, és lett három sorszámunk. Gondoltam, valamelyik majd csak jó lesz :-) A pénztáros sem beszélt angolul, de szerencsére még a vásárlás előtt megnéztük az interneten, hogy milyen jegyek közül lehet választani. Európában vagyunk, úgyhogy itt minden sokkal bonyolultabb: legalább 4 eltérő árú jegy közül lehetett választani :-) A pénztáros nyomta a dumát spanyolul, és amikor mondtuk angolul, hogy ebből mi nem értünk egy kukkot sem, akkor lelassított, majd tagoltabban és hangosabban legalább kétszer elismételte még egyszer ugyanazt az érthetetlen szöveget. Totál idegesítő volt a nő. Aztán mondtuk, hogy abból a jegyből kérünk kettőt, amelyik 62 EUR.

A vonat viszont szép, csillogó, tágas és tiszta volt:

Indulás után vártuk a szokásos zakatoló hangot, de csak nem jött :-) Volt TV meg egy utazási-sebesség kijelző minden fülke végén és kaptunk teljesen új fülhallgatót, hogy a székbe épített kütyüt tudjuk használni. 5 perc utazás után már 140 km/h-val suhantunk. Aztán amikor elhagytuk Madrid városát, a sebességmérő már 280 km/h-t mutatott. Először ekkor kezdtük elhinni, hogy a 450 km-t meg fogjuk tenni 2,5 óra alatt :-) A maximális sebesség 305 km/h volt.

Itt már 300-zal suhantunk:

 
A tervnek megfelelően, ebédre meg is érkeztünk Alicantéba:

A vonatunk kívülről:

A következő izgalmas feladat a szálláskeresés volt. Már jó előre Melbourne-ből elkezdtünk szállást keresni. Nem ment egyszerűen, legalább két hét kellett 4-5 levélváltáshoz. Végül Juan segítségével lefoglaltunk egy lakást. A pályaudvarról természetesen egyből az ingatlanügynökséghez mentünk. Szerencsére a vonatpályaudvar a belvárosban van és az ügynökség is, így 25 perc küzdelmes sétával oda is értünk. Azok a bazi nehéz bőröndök és a szűk európai utcák / járdák nem nagyon kompatibilisek egymással.

Az ingatlanügynökség, ahová mentünk a Centro de Viviendas volt. Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, aki Alicante és Costa Blanca környékén keres lakást. Mindent megoldanak, ha látják, hogy van nálad pénz :-)

Kerestük Juan-t, de kiderült, hogy őt már 4-5 napja nem látta senki, eltűnt. Csak álltunk ott, és azon töprengtünk, hogy hová húzzunk el a bőröndjeinkkel. Aztán megjelent az orosz származású Dimitri. Vele nagyon könnyű dolgunk volt, mert nagyon jól beszélt angolul [ és a 185 magas, vörös színű miniszoknyát viselő, szőke hosszú hajú adminisztrátor is jól beszélte az angolt :-) ] Gyorsan kiválasztottunk három, árban és elhelyezkedésben is megfelelő lakást, és egy röpke óra után indultunk is lakásnézőbe. A csomagjainktól egy időre megszabadultunk, az irodában hagytuk.

Az első lakás, amit megnéztünk nagyon tetszett nekünk. Ide gyalog jöttünk, mert a lakás a belvárosban volt. Aztán fura dolog történt: Dimitrivel az útunk egy buszmegállóba vezetett. Busszal mentünk a többi lakást megnézni. Dimitri vett nekünk buszjegyet és már haladtunk is a második lakás felé. A háziak persze nem tudtak angolul, de Dimitri fordított mindent oda-vissza :-)

Mire megnéztük a három lakást, délután 3 óra lett. Ekkor Dimitri elköszönt, mert jött a szieszta idő, ami jár neki, és ilyenkor nem dolgozik. Megbeszéltük, hogy délután 5-kor találkozunk az irodában. Visszasétáltunk a belvárosba, kajáltunk végre egyet, közben meg eldöntöttük, hogy az első lakást szeretnénk kibérelni.

Az irodában alkudoztam még egyet a bérleti díjból. Sikerült is 20 EUR-t lealkudnom a havi díjból :-) Este 6-ra nagy nehezen elkészült a spanyol nyelvű bérleti szerződés is a lakásban található tárgyak listájával együtt. A következő fél órában Dimitri próbálta elmagyarázni a 3 oldalas szerződést angolul. Aztán kifizettünk egy havi bérleti díjnak megfelelő kauciót készpénzben az ingatlanirodának, és átutaltunk egy mobileszköz segítségével még egy havi bérleti díjat a tulajnak, és már a kezünkben is volt a lakáskulcs. Az utalással volt egy kis probléma, de Kata pénzügyes múltjának segítségével gyorsan átlendültünk a spanyol helyi bankszámlaszám nemzetközivé konvertálásának problémáján.

Este 7.30-ra bőröndjeinkkel felszerelkezve meg is érkeztünk az új lakásunkba. Négy nap utazás,  autókázás, repülőn alvás és vonatozás után végre tisztán, kényelmes ágyban fogunk ma este aludni :-)

Jó éjszakát :-)