Megérkeztünk

Sziasztok,

A hosszú, fárasztó utázás után végre megérkeztünk Alicante-ba. Az utazás simán ment, és még a bőröndjeink sem tűntek el a nagy út és az átszállás alatt. Ez már jó jel :-) Nagy öröm volt látni őket, amikor egy nap után Madridban megjelentek a reptéri futószalagon.

A téli Melbourne-höz képest itt egészen meleg van. Reggel 8.00 körül 20 fok volt. Madridban éppen csak annyi időnk volt, ami ahhoz volt elég, hogy kiérjünk a reptérről a vonat pályaudvarra, ahonnét 9.30-kor indult a vonatunk Alicantéba. A jegy ára nagyon borsos volt, fejenként 62 EUR. De az utazás baromi gyors és nyugalmas volt. Ami elsőre feltűnt Madridban, az a spanyol nyelv volt. Bármerre néztünk, csupa olyan feliratot láttunk, amit nem értettünk meg, és a körülöttünk zajló beszélgetésből egy kukkot sem értettünk. A megérkezés után már az első 5 percben kommunikációs problémák adódtak. Angolul szinte senki nem tudott, vagy csak úgy csináltak, mintha nem értenének. Ezt most még nem tudom eldönteni :-) Aztán az is fura érzés volt, hogy Madridban minden olyan koszosnak tűnt Ausztrália után. A metrón ragacsos rágógumik és koszos leszállásjelző gombok, koszos liftek a mozgáskorlátozottaknak, ill. a bőröndel közlekedőknek, piszkos pályaudvar (kb. olyan "koszos" mint a Keleti ill. Nyugati pu.), az utcákon eldobált csikkek, félig szétszerelt, rozsdás szemeteskukák, lepukkant, büdös közwc-k, kutyaszar és a falakon félig lerohadt plakátok. De tudom, velem van a baj, meg azzal az országgal, ahol megszoktuk a jót :-)

Már a vonatjegy vásárlás is egy kaland volt. A pályaudvari jegyárusítóban kérni kellett sorszámot egy automatától. A képernyőn volt 5 féle opció, mind spanyolul kiírva. Angol nyelv választására nem volt lehetőség. Végül is nem lehet arra számítani egy fővárosi pályaudvaron, hogy esetleg külföldi is erre téved... Az első három menüt sorjában kiválasztottam, és lett három sorszámunk. Gondoltam, valamelyik majd csak jó lesz :-) A pénztáros sem beszélt angolul, de szerencsére még a vásárlás előtt megnéztük az interneten, hogy milyen jegyek közül lehet választani. Európában vagyunk, úgyhogy itt minden sokkal bonyolultabb: legalább 4 eltérő árú jegy közül lehetett választani :-) A pénztáros nyomta a dumát spanyolul, és amikor mondtuk angolul, hogy ebből mi nem értünk egy kukkot sem, akkor lelassított, majd tagoltabban és hangosabban legalább kétszer elismételte még egyszer ugyanazt az érthetetlen szöveget. Totál idegesítő volt a nő. Aztán mondtuk, hogy abból a jegyből kérünk kettőt, amelyik 62 EUR.

A vonat viszont szép, csillogó, tágas és tiszta volt:

Indulás után vártuk a szokásos zakatoló hangot, de csak nem jött :-) Volt TV meg egy utazási-sebesség kijelző minden fülke végén és kaptunk teljesen új fülhallgatót, hogy a székbe épített kütyüt tudjuk használni. 5 perc utazás után már 140 km/h-val suhantunk. Aztán amikor elhagytuk Madrid városát, a sebességmérő már 280 km/h-t mutatott. Először ekkor kezdtük elhinni, hogy a 450 km-t meg fogjuk tenni 2,5 óra alatt :-) A maximális sebesség 305 km/h volt.

Itt már 300-zal suhantunk:

 
A tervnek megfelelően, ebédre meg is érkeztünk Alicantéba:

A vonatunk kívülről:

A következő izgalmas feladat a szálláskeresés volt. Már jó előre Melbourne-ből elkezdtünk szállást keresni. Nem ment egyszerűen, legalább két hét kellett 4-5 levélváltáshoz. Végül Juan segítségével lefoglaltunk egy lakást. A pályaudvarról természetesen egyből az ingatlanügynökséghez mentünk. Szerencsére a vonatpályaudvar a belvárosban van és az ügynökség is, így 25 perc küzdelmes sétával oda is értünk. Azok a bazi nehéz bőröndök és a szűk európai utcák / járdák nem nagyon kompatibilisek egymással.

Az ingatlanügynökség, ahová mentünk a Centro de Viviendas volt. Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, aki Alicante és Costa Blanca környékén keres lakást. Mindent megoldanak, ha látják, hogy van nálad pénz :-)

Kerestük Juan-t, de kiderült, hogy őt már 4-5 napja nem látta senki, eltűnt. Csak álltunk ott, és azon töprengtünk, hogy hová húzzunk el a bőröndjeinkkel. Aztán megjelent az orosz származású Dimitri. Vele nagyon könnyű dolgunk volt, mert nagyon jól beszélt angolul [ és a 185 magas, vörös színű miniszoknyát viselő, szőke hosszú hajú adminisztrátor is jól beszélte az angolt :-) ] Gyorsan kiválasztottunk három, árban és elhelyezkedésben is megfelelő lakást, és egy röpke óra után indultunk is lakásnézőbe. A csomagjainktól egy időre megszabadultunk, az irodában hagytuk.

Az első lakás, amit megnéztünk nagyon tetszett nekünk. Ide gyalog jöttünk, mert a lakás a belvárosban volt. Aztán fura dolog történt: Dimitrivel az útunk egy buszmegállóba vezetett. Busszal mentünk a többi lakást megnézni. Dimitri vett nekünk buszjegyet és már haladtunk is a második lakás felé. A háziak persze nem tudtak angolul, de Dimitri fordított mindent oda-vissza :-)

Mire megnéztük a három lakást, délután 3 óra lett. Ekkor Dimitri elköszönt, mert jött a szieszta idő, ami jár neki, és ilyenkor nem dolgozik. Megbeszéltük, hogy délután 5-kor találkozunk az irodában. Visszasétáltunk a belvárosba, kajáltunk végre egyet, közben meg eldöntöttük, hogy az első lakást szeretnénk kibérelni.

Az irodában alkudoztam még egyet a bérleti díjból. Sikerült is 20 EUR-t lealkudnom a havi díjból :-) Este 6-ra nagy nehezen elkészült a spanyol nyelvű bérleti szerződés is a lakásban található tárgyak listájával együtt. A következő fél órában Dimitri próbálta elmagyarázni a 3 oldalas szerződést angolul. Aztán kifizettünk egy havi bérleti díjnak megfelelő kauciót készpénzben az ingatlanirodának, és átutaltunk egy mobileszköz segítségével még egy havi bérleti díjat a tulajnak, és már a kezünkben is volt a lakáskulcs. Az utalással volt egy kis probléma, de Kata pénzügyes múltjának segítségével gyorsan átlendültünk a spanyol helyi bankszámlaszám nemzetközivé konvertálásának problémáján.

Este 7.30-ra bőröndjeinkkel felszerelkezve meg is érkeztünk az új lakásunkba. Négy nap utazás,  autókázás, repülőn alvás és vonatozás után végre tisztán, kényelmes ágyban fogunk ma este aludni :-)

Jó éjszakát :-)

Cuidado, que voy a España

Sziasztok!

A Világszám folytatja útját Spanyolországba :-)

Már úton vagyunk. Sydney-ből 9 óra repüléssel eljutottunk Dél-Koreába, és most pihenünk, várjuk a csatlakozást Madrid felé. A Korean Airlines gépével repülünk vissza Európába, csak azért, mert ez volt a legolcsóbb járat a két város között.

Erről az országról sokat nem fogunk megtudni, mert ki sem mozdulunk a reptérről, de ha akarnánk, akkor sem tudnánk, mert nincs vízumunk. Így aztán a koreai napfényből és a magas páratartalomból nem sokat érzünk. Ellenben a reptéri életről sok tapasztalatot gyűjtöttünk. 6 órát töltünk el itt. Már lefürödtünk a kulturált reptéri ingyenes relaxációs részlegben, megmostuk a fogunkat a kapott fogkefével, feltöltöttük az elektromos eszközeink akkumulátorait és elküldtünk pár emailt, de még mindig van 3,5 óránk a gép indulásáig.

A szokásos szuvenír hűtőmágnest kiválasztottunk magunknak a hihetetlen sok kacat közül a reptéri üzletben (a jobb oldali képen):

Most éppen Kata próbál aludni egy jó nagy fotelben én meg nyomkodom a koreai jelekkel teli billentyűzetet és az ékezetes betűket az előző posztból másolgatom ide [meg a jól bevált alt + numpad + ascii kód megoldást használom :-)]. A Window$-ot is alig bírom kezelni, mert a betűk helyett hieroglifák vannak a képernyőn:

Kajálnunk nem kell a reptéren, mert a Korean Airlines rendesen megetetett és megitatott minket a levegőben :-) Bár az 1 300 AUD-ért (~260 000 HUF) a fedélzeten már bátran kaviárt is felszolgálhatnának pezsgővel.

A notebookomat nem tudom használni. Nullára merült az aksi, és most éppen az ausztrál konnektorba való kábel van nálam. Meglepetésünkre itt Koreában európai szabvány szerinti konnektorokat használnak. Soha nem az a drót van nálam, ami kellene.

Pontosan nem tudom, hogy hány órát fogunk még repülni, de szerintem ez a második menet minimum 12 órás lesz. Most úgy érzem, hogy a repülésnél nincsen unalmasabb és fárasztóbb dolog a világon. Pici, zsúfolt hely, és véget nem érő repülés. Baromi fárasztó.

Leszállás után még nagyon sok dolgunk lesz. Madridba fogunk megérkezni reggel 7 órakor. Onnét vonattal fogunk a 450 km-re lévő Alicantéba továbbutazni. A menetrend szerint a vonat 2,5 óra alatt teszi meg ezt a távolságot. Hát majd kiderül, hogy hazudnak-e a spanyol vonatmenetrend készítők vagy sem :-)

Alicantéban is vár ránk egy újabb nehéz feladat. Ebben a pillanatban még nincsen szállásunk és nem tudjuk, hogy hol fogunk este aludni. Persze legvégső esetben szállodába megyünk, de ezt szeretnénk elkerülni. Azt hiszem, ez a negyedik nap, amit egyfolytában utazással töltünk. Két nap autókázás volt Ausztráliában, most átrepülés a fél világ felett és utána még vonatozás meg szálláskeresés vár ránk. Közben meg legszívesebben beb..ám a két bazi nagy bőröndöt a legközelebbi kukába :-)

És még kicsit pihennem is kellene, mert ma péntek van, és hétfőn 9.00-kor kezdődik az első munkanapom az irodában, az OAMI-ban.

A válasz

Sziasztok!

Sokan kérdeztétek, hogy mi az oka annak, hogy szélsebesen összecsomagoltunk, és elhagytuk a szeretett Ausztráliát :-)

A válasz nagyon prózai: munkát kaptam Spanyolországban, Alicante városában.

És hogy ez a munkahely hogyan is lett? Erről a történetről fog ez a mai rövid kis poszt szólni.

Mint tudjátok, az ausztrál vízumunk 2013. év végén fog lejárni. Ha nem hosszabbítjuk meg, akkor decemberben el kell hagynunk az országot és nagy valószínűséggel Magyarországon fogunk karácsonyozni, ami nagyon is kedvünkre való lenne :-) Aztán otthon kezdődhet az új év a munkahelykereséssel. De én még nem akarok Magyarországra visszaköltözni, legfőképpen nem akarok Magyarországon dolgozni. Igaza volt A. Nórának, amikor azt mondta nekem, hogy ha elkezdek külföldön dolgozni, akkor egy darabig majd nem akarok hazajönni és 1/3 vagy még annál is kevesebb fizetésért ugyanolyan munkát végezni. Bár Kata véleménye egy kicsit árnyaltabb :-)

Sokat gondolkoztunk azon, hogy hogyan folytassuk az életünket. Szerencsénkre több választásunk is volt:

• Meghosszabbítani az ausztrál vízumot és maradni. Ha ezt választjuk akkor biztosan évekig itt maradunk még.
• Hazamenni és folytatni az otthoni életet.
• Megpróbálni munkahelyet találni valahol a világban, és abban az új országban élni tovább.

Egy hónapja még nem tudtuk, hogy a három lehetséges út közül melyiken megyünk tovább. Úgy 2-3 héttel ezelőtt elkezdtem munkahelyet keresni és pályázgatni, hogy lássam, mi a helyzet a munkaerőpiacon. Kata nagyon-nagyon sokat segített az állásjelentkezésekben. Voltak preferált országaink, mint Japán, Franciaország és az arab vidék.

Az arab országok állásajánlatai szakmailag nem tűntek nagy kihívásnak, de talán azért, mert biztosan rossz helyen keresgéltünk. Webfejlesztő, HTML, JSP és CSS ba...gató, szerver üzemeltető és egyszerű Java programozó pozíciók voltak leginkább meghirdetve, és a fizetés sem volt valami magas. Ebből az országból egyszer sem hívtak fel, hogy interjúzni akarnak velem, pedig ide adtam be a legtöbb pályázatot :-) Talán majd legközelebb nagyobb sikerrel járok :-)

Japán egy külön történet. Itt Ausztráliában nagyon megszerettem ezeket a kétarcú japánokat. Nekem most úgy tűnik, hogy csak japán és angol nyelvtudással rendelkezőknek nyitott errefelé a kapu. És az én japán nyelvtudásomon még sokat kellene csiszolni [meg az angolon is :-)], de ez a meccs sincs még lejátszva :-)

Franciaországban nem találtam semmi megpályázható állást. Biztos én nem voltam elég kitartó a keresgetésben :-(

Az egyes országokban kapható átlagfizetéseket ezekből az anyagokból bárki kilesheti: Robert Walters - Salary Survey 2013 és 2013 Hays Salary Guide. Többé-kevésbé stimmelnek is az adatok.

Szóval küldözgettem az önéletrajzom mindenfelé az egész világban. Két hét után kezdett beérni a munka: sorban jöttek a telefonos vagy skype-os interjúk. Még Magyarországról is volt 4-5 interjúm, de olyan kicsi az országunk, hogy az összes fejvadász ugyanazt a két budapesti állást ajánlotta. Haza is jöttem volna akkor, ha felvesznek. Az egyik helyen elbuktam, a másik helyen meg 1,5 hónap tökölődés után hívtak vissza... Akkor meg már megvolt a spanyol állás. Amúgy ide sem vettek fel :-)

Végül volt lehetőségem Angliában, Kínában és Spanyolországban. Anglia most kiesett a kosárból. Kínában egy "kis" 10 milliós városban kaptam munkát, Hong Kong mellett, egy nagy hong kong-i banknál. Már az első fizetésemelésen is túl voltam (az első ajánlatot nem fogadtam el), amikor lemondtam a munkát a spanyol lehetőség miatt.

(Erről az egy hónapos álláskeresésről majd szeretnék egy részletes beszámolót írni.)

A végén két lehetőség között hezitáltunk: Kína és Spanyolország. Kata segített a döntésben, megyünk Spanyolországba, Alicante városába :-) Az Európai Unió egyik szervezetében fogok dolgozni. Az iroda trade mark-ok és design-ok regisztrációjával és védelmével foglalkozik az Európai Unióban.

4 nap múlva, hétfő reggel 9.00-kor Alicantéban, a világ és az egyenlítő másik felén megkezdem a munkát, és elkezdem újra a dolgos és unalmas hétköznapi életet élni :-)

Most újra egy nehéz váltás jön az életünkben. Nemcsak az ország lesz újra más. Nekem ez lesz az első igazi főállású, angol nyelvű munkahelyem is. Van is bennem egy jó nagy adag zizi :-)

Katának pedig Spanyolországban kell munkahelyet találni, ott, ahol 27% a munkanélküliségi ráta :-( 

Nehéz menet lesz.

Az új irány: nyugat-északnyugat, 18 000 km-t előre :-)

Kalandra fel!

Sziasztok!

Most egy vicces poszt következik :-)

Sydney-ben belekeveredtünk egy víziütközetbe, aminek a tétje a kikötőben évtizedek óta parkoló hadihajó és tengeralattjáró elfoglalása volt :-)

A hadihajó és a tengeralattjáró aktív élete során még soha nem vett részt igazi ütközetben. Ezt a hajón most önkéntesként szolgáló egykori tengerésztiszttől tudtuk meg, aki sokat mesélt nekünk a hajón folyó életről. Tőle tudtuk meg, hogy az 1950-1990 között tartó hidegháborúból Ausztrália is kivette a részét, és egymás után építették a csatahajókat és tengeralattjárókat azért, hogy megvédjék az országot a vörös veszedelemtől és erőt demonstráljanak. Akkoriban ezt nagyon komolyan gondolták itt, a világ másik felén is. A hajókat kiképzési célokra használták, és volt köztük olyan is, amelyikkel soha nem lőttek egy igazit sem :-) Szerencsére ennek a világnak (egy darabig) vége van, és a hajókat szétszerelték, beolvasztották. Néhányat közülük pedig kiállítottak múzeumokban. Mint ezeket is.

Szóval, mi ezekkel a kiszuperált hajókkal harcoltunk :-) A fenti képen láthatjátok a hadihajóinkat madártávlatból. A flottánk ezekből a hajókból állt:

A címerünk és a kapitányok:

Szép az idő, úgyhogy indulhatunk.

Vettem, indulunk.

De hová is megyünk? Nézzük meg a térképet:

Hmmm... Spanyolországba:

Már úton vagyunk egy ideje, kellene egy stratégiai megbeszélés. A kapitány várja a tisztet a tárgyalóba:

Hoppá, mint ha valami szokatlant látnék a radaron:

A megbeszélés közben a radaron megjelent egy ellenséges tengeralattjáró:

Vizsgáljuk csak meg közelebbről ezt az ellenséges objektumot! Gázt neki:

Rendben, de melyik a gázkar? Nem találom...

Vadásszuk le a Vörös Októbert!

Riadó! A kapitány megnyomja a gombot:

Támadás!

Rohanok az ágyúkhoz. Csak ne lenne ilyen baromi hangos ez a riadó sziréna. Megsüketülök...

Elfoglaltuk a tüzelőállásokat. Tűz! Tűz!

Nem működik a célzóberendezés, technikai támogatást kérünk!

Ez a célzószámítógép öregebb, mint én... Még bekapcsolni sem tudom. Bajban vagyunk! Torpedóra lesz szükségünk! Mit mutatnak a még régebbi analóg műszerek?

Cél bemérve!

Torpedó élesítve!

Légvédelem élesítve!

Megsüketülök ezektől az ágyúktól... Legyen már végre vége! Nem tudok nyugodtan vacsorázni, és a kantin is üres az ütközet miatt...

Új parancs! Ütközet vége! Mindenki pihenhet :-)

Hála Istennek! Épp itt volt az ideje.

Mehetünk nyugodtan tovább Spanyolország felé!

??? De hát én itt is jól érzem magam.

Vár ránk egy új élet, gyerünk induljunk :-)

Hajóra, jöjjön az új kaland!

Nyaralás - Brisbane

Brisbane - 2013. augusztus 25 - 27.

Rövid kis kirándulásunknak ez az utolsó állomása, ami egyben azt is jelenti, hogy ez a poszt lesz az utolsó ebben a sorozatban.

Az egész napos hajókázás után (erről a Nyaralás - Rockhampton posztban írtam nektek) a kikötőbe visszatérve indultunk is vissza délre, Sydney felé. Már csak három napunk volt a repülő indulásáig, mert a 4. nap, szerda reggel 7 órakor indult a repülőgépünk. Addig 1700 km-t kellett megtennünk autóval, de szerencsére nem egyhuzamban. Útközben visszafelé még megálltunk 3 napra Brisbane-ben.

Most egy időre elköszönünk az ausztrál korallzátonyoktól és a téli 25-28 fokos hőmérséklettől. Egyszer majd még remélem visszatérünk, hogy folytassuk utunkat tovább, Cairns-ig :-)

A hajókázás eléggé kifárasztott minket, és mire elindultunk a kikötőből [még bogarakat fényképeztem 20 percig :-) ], már késő délután, 6 óra volt.

 
Nem is csoda, hogy nem tudtam levezetni a 750 km-t Brisbane-ig. Útközben az éjszaka közepén egyszer még el is tévedtünk és mentünk pluszban legalább 50-70km-t. Annyira elfáradtam, hogy meg kellett állnunk aludni, úgyhogy az egyik út menti parkolóba félrehúzódtunk és aludtunk egyet az autóban. Kényelmesnek nem volt kényelmes, de az alvás mindkettőnknek jólesett. A parkolóban alvás nem nagy dolog Ausztráliában. Ezek a parkolók úgy vannak kialakítva, hogy biztonságosan meg lehessen állni, és azért, hogy alvás közben ne világítsanak be a parkoló autóba az úton száguldók lámpái, néhány fát ültettek a parkoló és az út közé.

Reggel 7 körül ébredtünk. A kocsiból kiszállva vettük észre, hogy a körülöttünk lévő autókban is most ébredezik mindenki :-) Fogmosás, és indultunk is tovább Brisbane-be.

Brisbane semmit nem változott az elmúlt hat évben. Ausztrália harmadik legnépesebb városa, lakóinak száma 2,2 millió és Queensland állam fővárosa. A település a Brisbane folyó partján fekszik, a távolság a városközpont és az óceán között kb. 30 km. A város a folyóról kapta a nevet, és nem fordítva :-) A folyó pedig Sir Thomas Brisbane-ről, New South Wales skót kormányzójáról kapta 1820 körül.
A város klímája nagyon kellemes, télen is meleg van. A város a trópusi ciklonok útvonalán fekszik, és a helyieknek már többször is volt dolguk nagy viharokkal. A valaha mért legmagasabb téli hőmérséklet 35.4 fok volt. Ezt 2009. augusztus 24-én mérték. Az átlagos évi középhőmérséklet 20-25 fok körül van.
Az óceán vizének átlagos hőmérséklete 21-24 fok és a nyár közepére, februárra ez felmegy 27 (huszonhét!) fokig.
Aki szeretne még olvasni Brisbane-ről, annak ajánlom Túl az Óperencián blogot. Ők Brisbane-ben élnek, nem is olyan régóta.

A városközpontban a kaszinó előtti térre érdekes labdákat tettek ki :-)

A városháza és a kaszinó:

A Brisbane folyón rendes, 15-20 percenként járó városi hajóbusz közlekedik, amit City Cat-nek hívnak. Mi is tettünk vele egy jó nagy kört.

A városban van egy csodaszép óriási park mindenféle repkedő és csúszó mászó állattal. A következő képek nem ebben a parkban, hanem egy másikban készültek :-)

Ez a másik park a város közepén van, a Brisbane folyó partján. Van itt kínai pagoda, sétálóösvények, éttermek, egy nagy koncertterem. De ami nekünk a legjobban tetszett az a street beach, vagyis ingyenes utcai strand, édesvízi medencékkel, gyerekmedencékkel és homokos partokkal. Majdnem olyan, mint a pár évvel ezelőtti budapesti plázs :-)

Nyáron nagyon sok ember jár ide fürdeni, pihenni. Nehéz elhinni, de ez egy mesterséges strand és mindent úgy hordtak ide gépekkel:

Esténként a vietnámi étteremben kajáltunk isten tudja miből készült, finom kajákat:

Még egy finomságot meg kell, hogy említsek: Rocky Road. Ez egy fura, de nagyon finom, mályvacukorból és lekvárból készült, csokival leöntött nagy édesség tömb. Amilyen csúnya, olyan finom:

Viszlát Ausztrália!