2014. február 20., csütörtök

Granada

Sziasztok,

A mai poszt Granada városáról fog szólni. Még tavaly, 2013. december elején töltöttünk el 3 napot ebben a hangulatos kisvárosban.

Ez azon helyek egyike, ahová az Alicante és környékére érkezőknek feltétlenül el kell látogatni. Granada hangulata teljesen különbözik Alicante és a környék tengerparti városainak hangulatától. Granada fura keveréke a spanyol és muszlim kultúrának. A városnak félig spanyol és félig arab hangulata van, attól függően, hogy éppen melyik környéken járunk. Az arab bazársorok és vízipipás teázók között sétálva olyan érzése van az embernek, mintha Afrikában, Marrakechben járna, de két utcával arrébb már a spanyol tapa-caña sörözők között járhatunk.

Az egyszerű kis szállásunk a belvárosi Catedral de Granada mellett volt, ahonnét pillanatok alatt elérhető az összes turistalátványosság, a szépen felújított iszlám Alhambra kastély és a sok-sok belvárosi hangulatos étterem.

Granada ~ 250 000 lakosú igazi kellemes városka a Sierra Nevada örök hófedte hegycsúcsai közelében, 700 m magasan fekszik. A város jól ismert az egyeteméről, ahol 80 000 diák tanul az öt különböző kampuszon. Granada volt az utolsó spanyol muszlimok által lakott város ahonnét 1492. január 2-án végleg kiűzték a muszlimokat, de az épületek, az Alhambra és a bazársorok még mindig őrzik ennek az időnek a hangulatát.

A város óvárosi része kis szűk utcák útvesztőjéből áll, ahol őrült sebességgel száguldoznak a helyiek a járműveikkel.


















A bazársoron Aladdin lámpását 5 euróért bárki megvásárolhatja, de a fizetés után reklamációnak nincs helye :-)




A belváros szépen rendben van tartva, látszik, hogy sok turistát várnak ide minden évben. A külső kerületekben azért nem csillog ennyire minden.










Az Alicante és Granada közötti, körülbelül 370 km-t bérelt autóval tettük meg. A két város közötti autópálya nem fizetős. Az autóbérlés egy kicsit trükkös volt (mint sok minden Spanyolországban), mert a kocsi felvételekor kiderült, hogy még ezt-azt kell fizetni, annak ellenére, hogy foglaláskor előre, bankkártyával már kifizettük a cég weblapján kikalkulált árat. Persze én sem gondolhattam komolyan, hogy napi 3 euróért odaadnak egy autót, mint ahogy hirdetik :-) Végül is napi 12 euró volt a kis Hyundai.

Az autópálya mellett mandula- és narancsfa ültetvények vannak mindenütt:


Granadához közeledve gyönyörű látványt nyújtanak a verőfényes napsütésben a hófedte Sierra Nevada 3500 m magas hegycsúcsai:


A szállást Kata foglalta az airbnb weblapon, ahol az emberek felkínálják saját lakásuk éppen üresen álló szobáját az utazóknak. Ez olyasmi, mint a telekocsizás, csak itt nem két város közötti autóútra lehet befizetni, hanem olcsó szobához lehet jutni, ahol este lefürödhet az ember és aludhat egy jót. Mi egy kedves spanyol lánynál laktunk az emeleti szobában. Ami kellett, az minden volt a szobában és még reggelit is kaptunk a napi 25 eurós árért (kettőnknek volt összesen ennyi a szoba reggelivel). Kaptunk lakáskulcsot, és szabadon járhattunk ki-be a lakásba. Hihetetlen volt ez a bizalom.
Ha esetleg valaki ebbe a városba tervez utazni, és nem pont négy csillagos szállodát keres, akkor szívesen megadom a lány közvetlen elérhetőségét, és így még a 6 eurós közvetítési díjat is meg lehet spórolni :-)

Granadába menet valahol a város előtt 100 km-rel van egy nagy utcai butiksor, ahol érdemes megállni, mert itt féláron be lehet vásárolni ajándékéktárgyakból és hasznos-haszontalan dolgokból. Ugyanezek a dolgok Alicantéban vagy Granadában minimum dupla áron vásárolhatók meg.




Granadába érkezve a parkolással volt egy kis gondunk. A szállásunkhoz közel majdnem annyiba került naponta a parkolás, mint a szállásunk, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy kivisszük az autót egy külső kerületbe, és ott hagyjuk 3 napig. Csak nem lopnak el spanyol rendszámú autót :-) Végül a szállásunktól úgy 4,5 km távolságra le is raktuk egy "lakótelep" parkolójában. Ez a távolság abszolút nem volt gond, kellemes napsütésben sétálni 45 percet idegen városban, még jól is esik :-)

Délután séta volt a városban. Annak ellenére, hogy ez a decemberi időszak nem számít főszezonnak, és ez az egyik leghidegebb téli hónapok egyike, a város telis-tele volt turistákkal. Azon meg már meg sem lepődtünk, hogy esténként az összes étterem, kocsma csurig van öregekkel és fiatalokkal. Sok vendéglő úgy enyhítette a belső tér zsúfoltságát, hogy az ablakok előtt, az utca felőli oldalon könyöklőket szereltek fel a falra és a pincérek kijönnek az utcára, és ott rendelnek + esznek + isznak a vendégek. A hőmérséklet még este is megfelelő ahhoz, hogy ne fázzunk az utcán.
Nem kell meglepődni, ha néha megjelenik egy spanyol pasi gitárral, és jól megtáncoltatja az éttermek előtt beszélgető embereket. Aztán továbbáll.


Nekünk könnyű dolgunk volt, mert már elindulás előtt begyűjtöttem néhány hasznos információt a granadai kollégámtól, így tudtuk, hogy mely helyekre járnak a helyiek enni-inni, és melyekre a turisták. Így aztán nem volt nehéz megtalálni a turisták által látogatott utcáktól egy-két saroknyira lévő zseniális kis vendéglőket, ahol a puccos-turistás helyekhez képest majdnem féláron kínálják az ételeket és az italokat.

A következő helyeket próbáltuk ki, és nektek is feltétlenül ajánljuk meglátogatásra :-) egy végiggyalogolt nézegetős nap után (a megjegyzések a spanyol kollégám műve):

Calle Navas
  • This is the most famous street of Granada with good restaurants. My favourite bars in this street are "Los manueles II" and "La pajuana"
La Pajuana
  • Great place!
La Moraga Granada S.L.
  • Maybe this place is not that cheap, but a very nice place.
Calle Ángel Ganivet, 13
  • In this street there is a pub called "Ganivet 13", if you want to party and dance. This is a good place... :-)
Restaurante Gyn Coctel Escudo 11
  • Great place to drink a good gin tonic, you can choose among more than 20 different gins.
  • Calle Escudo del Carmen, 11, Granada, Spain
Aliatar Café
  • Large and good place to have a drink and listen to good music.
  • Calle Recogidas, 2, Granada, Spain
  • http://www.aliatar.es/
Taberna Salinas
  • A well-known place in Granada.
  • C/Elvira, 13, Granada, Spain
Bodegas Castañeda
  • This is one of my favourite places to eat or "tapear" :-) Only has a problem, it is always overcrowded! But if you go there you must ask "Media tabla castañeda fria" and a "vermuth". You'll be amazed.
  • Calle de Almireceros, 1, Granada, Spain
Plaza de San Nicolás
  • Man, if you don't visit this square, you won't have been in Granada. Here, you will have the best sight and sunset of your life.
Plaza Aliatar
  • In this square there is a well-known restaurant to eat snails. In spanish  we call it "caracoles". You can also try other things :-)
Granada 10
  • This is a good disco if you want dance until seven in the morning.
  • Calle de la Cárcel Baja, 10, Granada, Spain
  • www.granada10.com
Calle Pedro Antonio de Alarcón
  • This street is well-known for all people in Granada, it is a street with lots of pubs and bars. Nowadays, it is not so fashionable, but if you have time, you could visit it.
  • Calle Pedro Antonio de Alarcón, Granada, Spain
A gin-tonikos hely is nagyon jó, de ahol a legfinomabbat ettük és ittuk az a Bodegas Castañeda volt. A "Media tabla castañeda fria" nagyon finom étek, minden magyar szeretni fogja [nem árulom el, hogy mi ez, menjetek el, és kérjétek ki :-)]. Hozzá mindenképpen ajánlom a Carlos által említett "vermut"-ot. Zseniális a kettő együtt.

A kocsma belülről a vermutos hordókkal:





Erről a linkről letölthettek google maps-ből kiexportált fájlt, ami a fenti helyek pontos elhelyezkedését tartalmazza. E útmutató alapján találtuk meg mi is a helyeket (az angol nyelvtani hibákért előre is elnézést kérek Carlos nevében).

A kulináris élvezeteknek tovább hódolva a granadaiak kedvelt ételét is megkóstoltam a Plaza Aliataron. Inkább érdekesnek, mintsem finomnak mondanám a granadai kifőzött kerti csigák ízvilágát:


Granada legnagyobb turistalátványossága az Alhambra kastély. Ez a csodálatos mór palotaegyüttes Európa egyik leglátogatottabb műemlékegyüttese. A kastélyt a mórok kezdték el építeni, majd Izabella és V. Károly továbbfejlesztették. A mórok elűzése után pusztulni kezdett, majd a XX. században indult újra fejlődésnek.

A kastélynak több kisebb-nagyobb parkja is van. Például a külső park bejárata is sövényből van elkészítve. Aki többet szeretne olvasni a kastélyról, annak a wikipédia oldalát ajánlom.

















Az épületek:





























A belső kert a virágokkal és a decemberi ősztől megsárgult levelű fa:










Az Alhambra a szemközti dombon lévő Plaza de San Nicolás térről:













A város és a Sierra Nevada látképe fentről, a vár legmagasabb pontjáról, a várfal tetejéről:







Fontos információ, hogy a belépőjegyet az ideérkezés előtt legalább egy hónappal vegyétek meg. Jegyet a látogatás napján nagyon kivételes esetben lehet csak vásárolni. A jegyek ára 8 eurótól indul. Van sétálgatós jegy, amivel nem lehet a kastélyba bemenni és van nappali-éjszakai jegy is 15 euró körüli áron. Ha mégsem vettük volna meg a jegyet előre, akkor szerintem egy kis felárral a helyi utazási irodákban is hozzá lehet jutni némi beszélgetés után.

A másik, a turisták körében méltán népszerű környék pont az Alhambrával szemközti dombon van, ahonnét az egész város látszik. Itt van a Carlos által említett Plaza de San Nicolás tár is. Felülről látva a város hangulatos utcáit, a bazársorokat, a szép középkori palotákat és lakóházakat, egyből megjön az ember kedve egy kis barangoláshoz :-)

A bátrabbak meglátogathatják város mélygarázsait is. Itt a falakon a granadai graffiti művészek keze nyoma látható. Sok igazán jól sikerült alkotást lehet megnézni, ha bemerészkedik a látogató ezekbe a föld alatti helyekre:










A városban nagyon sok templom van. Szinte az egyik templom kijárata a másik bejáratánál van. Van köztük díszes, túl díszes és puritán katolikus templom. Néhány közülük:




Élvezzétek a sok képet :-)