A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sydney. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sydney. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 27., kedd

Kalandra fel!

Sziasztok!

Most egy vicces poszt következik :-)

Sydney-ben belekeveredtünk egy víziütközetbe, aminek a tétje a kikötőben évtizedek óta parkoló hadihajó és tengeralattjáró elfoglalása volt :-)

A hadihajó és a tengeralattjáró aktív élete során még soha nem vett részt igazi ütközetben. Ezt a hajón most önkéntesként szolgáló egykori tengerésztiszttől tudtuk meg, aki sokat mesélt nekünk a hajón folyó életről. Tőle tudtuk meg, hogy az 1950-1990 között tartó hidegháborúból Ausztrália is kivette a részét, és egymás után építették a csatahajókat és tengeralattjárókat azért, hogy megvédjék az országot a vörös veszedelemtől és erőt demonstráljanak. Akkoriban ezt nagyon komolyan gondolták itt, a világ másik felén is. A hajókat kiképzési célokra használták, és volt köztük olyan is, amelyikkel soha nem lőttek egy igazit sem :-) Szerencsére ennek a világnak (egy darabig) vége van, és a hajókat szétszerelték, beolvasztották. Néhányat közülük pedig kiállítottak múzeumokban. Mint ezeket is.

Szóval, mi ezekkel a kiszuperált hajókkal harcoltunk :-) A fenti képen láthatjátok a hadihajóinkat madártávlatból. A flottánk ezekből a hajókból állt:









A címerünk és a kapitányok:

Szép az idő, úgyhogy indulhatunk.


Vettem, indulunk.


De hová is megyünk? Nézzük meg a térképet:


Hmmm... Spanyolországba:


Már úton vagyunk egy ideje, kellene egy stratégiai megbeszélés. A kapitány várja a tisztet a tárgyalóba:


Hoppá, mint ha valami szokatlant látnék a radaron:


A megbeszélés közben a radaron megjelent egy ellenséges tengeralattjáró:


Vizsgáljuk csak meg közelebbről ezt az ellenséges objektumot! Gázt neki:


Rendben, de melyik a gázkar? Nem találom...


Vadásszuk le a Vörös Októbert!


Riadó! A kapitány megnyomja a gombot:


Támadás!


Rohanok az ágyúkhoz. Csak ne lenne ilyen baromi hangos ez a riadó sziréna. Megsüketülök...


Elfoglaltuk a tüzelőállásokat. Tűz! Tűz!


Nem működik a célzóberendezés, technikai támogatást kérünk!


Ez a célzószámítógép öregebb, mint én... Még bekapcsolni sem tudom. Bajban vagyunk! Torpedóra lesz szükségünk! Mit mutatnak a még régebbi analóg műszerek?


Cél bemérve!


Torpedó élesítve!


Légvédelem élesítve!


Megsüketülök ezektől az ágyúktól... Legyen már végre vége! Nem tudok nyugodtan vacsorázni, és a kantin is üres az ütközet miatt...


Új parancs! Ütközet vége! Mindenki pihenhet :-)


Hála Istennek! Épp itt volt az ideje.


Mehetünk nyugodtan tovább Spanyolország felé!


??? De hát én itt is jól érzem magam.


Vár ránk egy új élet, gyerünk induljunk :-)


Hajóra, jöjjön az új kaland!




2013. augusztus 16., péntek

Nyaralás - Sydney

Folytatódik az időutazás :-) Már rég nem Ausztráliában vagyunk, de még mindig van, ill. lenne mit írnom Ausztráliáról. Azt hiszem, hogy mostanában ez lesz az utolsó posztsorozat erről az országról.

2013. augusztus 13-a van. Itt ülünk a buszon, éjjel 23:40 van és utazunk Melbourne-ből Sydney-be. A tervek szerint két hetet fogunk kirándulni a keleti parton. Kata próbál aludni a székben, remélem sikerül is neki. A busz este 7 órakor indult a melbourne-i Southern Cross metróállomásról. Reggel 7-re érkezünk meg Sydney belvárosába 12 óra utazás és 870km után, fejenként 60 dollárért.

A tervezett útvonalunkról már írtam a "Viszlát Melbourne" posztban. A nyaralás nagyon jól sikerült. Csodaszép idő volt végig az úton. Néha el sem akartuk hinni, hogy tél van. Mindenhol napsütés, meleg, rövidnadrág, óceán és szép tájak :-)

Sydney (augusztus 13 - 16)

Első állomásunk Sydney volt. Egy backpacker szálláson szálltunk meg, egy négyfős szobában, ahol két emeleteságy volt :-) 30 AUD volt naponta fejenként az ágy (~ 6000 huf / fő). Három éjszakát töltöttünk el itt. Melbourne-ben 10 fokos hideg volt, amikor Sydney-ben 20 fok volt.

Ahogy megyünk felfelé északra az egyenlítő felé, érezhetően javul minden ezer kilométer után az időjárás. Előző este  Melbourne-ben még fáztunk a hosszúnadrágban, ma meg már komfortosan érezzük magunkat rövidnadrágban Sydney-ben. Kata még nem járt itt, úgyhogy próbáltunk mindent megnézni a városban. Sajnos a város egyik érdekességét, a belvárost keresztülszelő egysínű, járdák és autóutak felett, az épületek első emelete előtt közlekedő városi vasútat (monorail) pár hónappal ezelőtt zárták be, úgyhogy ezt már nem tudtuk kipróbálni.

Ahogy az előző posztban is írtam, a bőröndöket az egyik barátunk ismerősénél hagytuk. Pityu kijött értünk a buszpályaudvarra, és elvitt minket a "gyárba". Itt raktuk le a két nagy bőröndöt. A két öreg úr nagyon kedves volt. Meleg teával és aprósütivel várt minket. Jól is esett ez a kis frissítő az egész éjszakás utazás után. Kicsit beszélgettünk, és mentünk elfoglalni az emeletes ágyunkat a hátizsákos szálláson :-)

Sokat sétáltunk a városban, megkerültük hajóval az operaházat, elmentünk a Manly Beach-re komppal, felmentünk Sydney legmagasabb épületébe, voltunk csatahajón és tengeralattjárón, megnéztük James Cook kapitány hajójának másolatát, amivel megtalálta Ausztráliát.

És akkor most jöjjön a sydney-i fényképalbum :-)


Na ez az, ami hiányzik Európából: rend, tisztaság, szép környezet kutyaszar nélkül, tisztántartott utcák csikk nélkül és rendbentartott középületek: 



Belváros:

Akvárium, mi és a salátaevő nagy fehér...:

Nindzsaedzés a pagodában, pecázás, majd vacsora a maláj étteremben :-)











Cook kapitány hajójának másolata és Manly Beach:











Operaház és környéke, és a vidámpark:



Folytatás nemsokára.