A következő címkéjű bejegyzések mutatása: repülőjegy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: repülőjegy. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 3., szombat

Marokkó

Sziasztok,

Öt hónap szünet után új poszttal jelentkezik a Világszám, ezúttal Afrikából. A következő néhány poszt az év eleji afrikai kirándulásunkról fog szólni. 

Összesen 15 napot töltöttünk el Marokkóban. Az odaút kissé költséges és hosszú volt: december végén Alicantéból Madridba utaztunk vonattal, majd innét repülővel Budapestre mentünk, hogy otthon töltsük el az év utolsó néhány napját. Budapestről január 2-án repültünk vissza Madridba, ahol egy reptéren eltöltött éjszaka után a Ryanair menetrend szerinti járatával utaztunk Marrakech-be, Marokkó negyedik legnagyobb városába. A városnak körülbelül 1 millió lakosa van. Az afrikai repjegy ára töredéke volt a Budapestinek. Az oda-vissza jegy 75 euró volt fejenként.

Jó pár héttel az utazás előtt már elkészítettük az útitervünket, mivel Afrikába is egyénileg mentünk. Nem szeretjük a szervezett turistautakat, mert ezek csak a tömegeknek szóló, legnépszerűbb helyszínekre viszik el a látogatót, mi pedig szeretünk elvegyülni a helyiek között. Sikerült is :-)

A terv az volt, hogy a Marrakech-be eltöltött 4-5 nap után autót bérelünk, és azzal járjuk be az országot, amennyire időnk (és pénzünk) engedi. Marrakech után utunk az Atlasz hegység, 1740m magasan fekvő kis eldugott hegyi falujába, Imlilbe fog vezetni. Ezután kimegyünk az Atlanti-óceán partjára, és Casablanca, majd Rabat városa lesz meglátogatva. Végül, ha időnk engedi elmegyünk még Fes-be is. Aztán Rabatból repülővel vissza Madridba, majd onnét vonattal Alicantéba, ahol megkezdődhet az új, munkás 2015-ös év.

Sajnos a Sahara sivatagi túra már biztos, hogy nem fog beleférni az időnkbe, mivel ez az ország teljesen másik, keleti felén helyezkedik el. Az útitervünk áttekintő térképe itt érhető el.

Az interneten több helyen is olvastuk, hogy vigyázni kell a fertőzésekkel Afrikában, mert a higiéniai viszonyok ott nem olyanok, mint Európában. Mi gyógyszerek helyett ezt vittük magunkkal [a madridi reptéren meglepően olcsó volt a pia :-)]:


A gyógyszer bevált, nem volt semmilyen egészségügyi gondunk a 15 nap alatt, annak ellenére, hogy szinte minden utcai árustól vettünk valami finom csemegét, és a piacon a helyiekkel egy tányérból ettük-ittuk a finomságokat. Szerintem ez a fertőzésektől való félelem teljesen túl van pörögve. Ha nem félsz és nincsenek előítéleteid, akkor nem is érhet nagy baj. Mi ezzel a gondolattal a fejünkben vágtunk neki az útnak.

Budapestről szép verőfényes időben indultunk el. A repülő ablakából csodaszép volt a kilátás az országra. Gondolom mindenki kitalálja, hogy mi az a nagy tó ott alattunk :-)


Nem szoktam repülőgépekből készített fotókat megosztani a blogban, de a következő két fotót a szívemhez közel álló pici lány kedvéért mindenképpen fel kell ide tennem. Az első képen Százhalombatta, a másikon a MOL Nyrt. finomítója látható, 5-6 km magasságból:


Január 3-án, fejenként egy mini utazóbőrönddel, 6 óra reptéri várakozás és 2 óra repülés után, kicsivel éjfél előtt végre megérkeztünk Marrakech-be, és megkaptuk életünk első afrikai országos pecsétjét az útlevelünkbe, az ausztrál pecsét mellé :-)


A következő poszt a marrakech-i városnézésről, ételekről és a tapasztalatainkról fog szólni.



2014. június 16., hétfő

Madridi kirándulás, 1/3

Néhány napja egy ismerősünk madridi utazásához kért tőlünk tippeket, úgyhogy eljött az ideje, hogy elkészüljön ez a poszt is. A poszt eredetileg egy részesre készült, de mire befejeztem, a képekkel együtt, 16 oldal lett a szövegszerkesztőben. Ez egy kicsit sok anyag egy poszthoz, úgyhogy három részre bontva fog megjelenni a madridi kalandunk:

1. rész: általános infók
2. rész: városnézés
3. rész: kocsmák

Ez év április közepén, húsvét hétvégéjén töltöttünk el 5 napot Madridban, április 17. és 21. között.

Madrid Spanyolország fővárosa, 3,3 millió lakossal, de ha ehhez a számhoz hozzáadjuk a külvárosokban élő lakosok számát, akkor 6,5 millióra nő ez a szám. A város körülbelül 20%-al nagyobb területen terül el, mint Budapest. Ez a város a harmadik legnagyobb európai uniós város London és Berlin után. A 2010-es „Legélhetőbb városok listáján” a 10 helyet foglalta el. Persze Melbourne várost nehéz lesz kiütni az 1-2. helyről :-)

A polgárháborúban (1936-1939) Madrid volt a legérintettebb, és ez volt az első európai város, amit repülőgépről bombáztak (1932-ben). Franco halála után, 1979-ben tartották meg az első önkormányzati választásokat, ami elhozta az első madridi demokratikusan megválasztott polgármestert. Ezután minden robbanásszerűen megváltozott. Például a kulturális és éjszakai élet is :-) Elkezdték felfedezni Madridot a turisták, éjszakai szórakozó negyedek alakultak. A Chuecha például a meleg közösség és az éjszakai élet központja lett.

Madridnak mediterrán klímája van, ennek ellenére télen teljesen normálisak a mínuszok. Télen átlagosan 5 fok körül van a hőmérséklet, a leghidegebb téli napon -10 fok volt. Áprilistól októberig az átlagos napi hőmérséklet 20 fok körül van. Májustól szeptemberig nem ritka a hosszan tartó 35 fokos (vagy melegebb) hőség. Amikor ott jártunk az utolsó nap szinte egész nap esett az eső.

A városkép változatos. Sok templomuk, régi, nagy épületük, múzeumuk van, és a belvárosban majdnem minden épület tetején van valami óriási szobor: szekerek, oroszlánok, madarak, emberalakok… (ez egyébként sok spanyol városra jellemző). Érdemes séta közben felfelé is nézegetni. A városnak van egy modern része is, ami két egymással szemben elhelyezkedő, pár fokos szögben megdöntött épület körül található ('Európa kapuja').


A reptér 4-es termináljára is nagyon büszkék a madridiak. Sok képeslapon ez is rajta van. 2006-ban adták át és Földünk legnagyobb termináljai közé sorolják: a két épület összesen 760.000 m2 területű. Még sofőr nélküli metró is jár a terminálok között [mi is utaztunk egyet ezen, tévedésből :-) ] . Évente 70 millió utas fordul meg itt.


Van vidámparkjuk távol a várostól, ahová libegőszerű, dróton függeszkedő kabinokkal is fel lehet jutni. Sok étterem, kocsma és tapaszos hely van. Az árak nagyvárosiak, minden drágább Madridban. A piacon 2-3-szor drágább minden, mint Alicantéban. Albérletet 800-1000 euró körül lehet találni normális környéken.

Meg kell még említeni az Operaházat, ami a városközpontban van és a bikaviadalok arénáját is.

És persze itt van a város két focicsapata: a Real Madrid és az Atlético Madrid, és a nagy, 85 ezer főt befogadó Santiago Bernabéu stadion. Sajnos ez utóbbit nem néztük meg (a belépő ára 19 euró / fő).

Szerdán jön a második rész.

2014. január 18., szombat

Alicante

Sziasztok,

Hosszú szünet után végre új posztot írok. Lassan fél éve élünk ebben a kis spanyolországi városban és ha őszinte akarok lenni, akkor tulajdonképpen nem sok rosszat tudok erről a helyről írni. Persze azért majd fogok :-)

Alicante egy nem túl szép, de nem is csúnya kisváros, ahol nagyon-nagyon sokat süt a nap. Sosem gondoltam volna, hogy Európában is lehet ilyen gyönyörű időjárás. Itt talán még Ausztráliánál is szebb az idő. Tél közepe van, délután 5 óra, 18 fok, szikrázó napsütés. Pár órája a tengerparti strandon a homokban törölközőn üldögélő és olvasgató embereket láttam.

A városnak két hivatalos neve van: Alicante és Alacant. Az első spanyol a másik katalán neve. A várostól 2 km-re kezdődik a turisták által jól ismert Costa Blanca nevű híres strand. A város Alicante tartomány központja, lakosainak száma 2011-es adat szerint ~335 000 fő. Ez egyben Valencia autonóm közösség második legnagyobb városa (az első Valencia 809 000 lakossal) és Spanyolország 13. legnagyobb városa.


A városnak van egy nagy kikötője, amit ki is használnak az üdültető cégek: nyaranta sok nagy hajó hozza ide az embereket nyaralni:


Ez a 4. legnagyobb város Spanyolországban, ami hozzájárul a spanyol GDP-hez Madrid, Barcelona és Valencia után. A helyiek szerint ennek a városnak vannak Spanyolországban a legjobb klimatikus adottságai. Ez azt jelenti, hogy évente három hónap van, amikor az átlagos nappali hőmérséklet 20 fok alatt van:


Ez persze nem hangzik rosszul, de ha azt nézzünk, hogy a lakásban általában ugyanannyi a hőmérséklet, mint az utcán, akkor már nem is olyan tökéletes ez a téli 15-17 fok :-)

Ezt a fotót 2013. október végén készítettük a San Juan strandon:



A házakban nincsen semmilyen fűtés (végre egy közös pont Ausztráliával), mert a spanyolok szerint három "hideg" hónap miatt nem érdemes fűtőberendezést beépíteni a lakásokba. Szerintük ez túl drága beruházás lenne és talán sosem térülne meg. Ezért aztán jól felöltözve, 3-4 meleg takaróval betakarózva alszik mindenki esténként. Lehet egy kis meleget csinálni a lakások alapfelszereltségéhez tartozó légkondicionáló berendezéssel, de az meg nagyon sok villanyt eszik, így aztán leginkább fagyoskodás van télen a lakásokban.

A fürdőszobákban van a falon egy elektromos melegítő, és azzal lehet valamelyest meghozni az ember kedvét az esti vagy reggeli fürdéshez. Talán még Sirilla György sem élvezné az esti fürdőprogramot a jéghideg fürdőszobában :-)

A meleg klímának köszönhetően nagyon sok külföldi él ezen a környéken. Vannak itt britek, németek és skandinávok lakta települések, ahol a helyi éttermekben saját nyelven rendelhetnek az itt élők. Magyarok lakta települést meg nem fedeztünk fel, de azért vannak magyar ismerőseink.

A környéken nagyon sok szép város van, amit érdemes meglátogatni. A teljesség igénye nélkül íme néhány közeli kötelezően meglátogatandó település: Benidorm, Altea, Valencia, Elche, Guardamar del Segura, Torrevieja, San Juan Beach, Calpe, Tabarca szigete, Serra Gelada, El Castell de Guadalest, Granada és a Sierra Nevada a 3000 m feletti hegycsúcsaival a túrázni vágyó Ritának :-) Az utóbbi kettő úgy 400 km-re van Alicante városától. A helyek közül már sok helyen jártunk, úgyhogy majd egyszer talán lesznek ezekről a kirándulóhelyekről is posztok.

Kedvcsinálónak egy fotó Guadalest-ről:


És persze itt van 50-60 euró repjegyár távolságra Marrakesh, Casablanca és Essaouira városa Marokkóban, Afrikában.

A város néhány dologban hasonlít Budapesthez is. Ha itt kutyaszarba lépsz, akkor az nem hoz szerencsét, mert ez nem számít különösebben ritka eseménynek. Minden telis-tele van kutyaszarral és húggyal. Brutálisan sok van belőlük mindenütt. Kicsi, nagy, óriási. Az sem meglepő, ha reggel a ház kapuján kilépve pont egy bazi nagy kupacot találsz. Elég undorító, de hát ez van, ez nem Ausztrália. Itt is sok mindennek meg kell változni még az emberek fejében. Végül is nem olyan rég szabadultak a spanyolok Franco uralma alól :-)


A városban két nagy vár is van: Santa Barbara Castle és St. Ferdinand Castle. Az előbbi a nagyobb, szebb és ez magasabb kődombon van mint az utóbbi. És már csak azért is szebb a Santa Barbara vár, mert mi annak a tövében lakunk :-) Aki erre jár, annak mindenképpen érdemes felmászni ide, mert innét gyönyörű a kilátás az egész városra, a strandra és a tengerre. Mindkét kastély látogatása ingyenes.



Kilátás a Santa Barbara várból:


Van a városnak több szabadtéri és néhány fedett nagy piaca is. Ezek teljesen hasonlóak az otthoni vásárcsarnokokhoz. A mi kedvenc piacunk a Mercado Central. Jó nagy, és viszonylag mindent lehet itt kapni és itt van tőlünk 5 percre. Jó azért annyira nem nagy sem a kínált áruk választéka, sem a területe mint a melbourne-inek :-) És a "tisztaság" az első látogatás alkalmával jól mellbe vágott. Ennek ellenére nagyon fincsi kajákat lehet itt venni olcsón. Majd lesz egy-két poszt az ételekről is később.

A spanyol bürokrácia is megér egy külön posztot. A spanyol és a magyar bürokrácia között akkora a különbség mint a magyar és az ausztrál között. Az ügyintézés iszonyatos küzdelem nem csak a külföldieknek, de a helyieknek is. A helyiek már megszokták a bonyolult és körülményes procedúrákat, és ők még spanyolul is beszélnek. Spanyolul nem beszélők jobb, ha be sem mennek egy hivatalba telefonos segítség vagy tolmács nélkül.
Azért arra kíváncsi lennék, hogy Magyarországon angolul hogyan lehet ügyet intézni az okmányirodákban külföldinek. Szerintem egyszerűbben, mint itt, bár ez csak megérzés. Soha nem olvastam utána.

A városi közlekedés egész jó. Van busz és villamos. Érdekesség, hogy a villamos elmegy egészen Benidormig (sőt még tovább is), ami 45 km távolságra van innét. A buszok többnyire nem a kiírt menetrend szerint járnak és néha tovább suhan a busz kihagyva egy megállót, mert a buszsofőrnek nincs kedve megállni, hiszen olyan jó lendületben van a jármű [vagy mert nem integettek a buszmegállóban állók] :-)


Villamos útvonalak:



A városnak van egy bazi nagy reptere, ami 10 km távolságra van a várostól. Nagyobb mint Ferihegy. Nem tudom, minek építettek ide ekkora repteret, mert szinte üres az egész. Este 10 után már semmi nincs nyitva. Van viszont egy kb. 20 percenként közlekedő busz a város és a reptér között, amivel 2.90 euró összegért éjjel 11-ig be lehet jutni a városba. Az utazó 23 óra után már csak taxival juthat el a városközpontig 20 euróért.
Magyarországról ide látogatóknak két repülőtársaságot ajánlok: Ryanair és Air Berlin. A Ryanair-nek csak nyáron van ide közvetlen járata, az Air Berlin-nek egész évben van közvetlen járata Budapest és Alicante között, ~200 euró áron.

Az éjszakai élet Spanyolországban nagyon különleges. Alicante városában szerintem minden lakosra jut egy étterem, de mégis mindegyik minden éjjel tömve van emberekkel. 30% felett van a munkanélküliségi ráta, de mégis jut pénz arra, hogy kocsmázzanak. Nem tudom hogyan csinálják. A spanyol kollégák (igaz más sincs, csak spanyol kolléga...) hetente kétszer-háromszor is elmennek kocsmázni, amit nekem elég nehéz követni :-) Próbálom, de nem mindig megy. Öreg vagyok én már a mindennapos bulikhoz :-) Az éjszakai élet is megér pár új posztot :-)




Összességében nem olyan rossz hely ez az Alicante: jó az idő, süt a nap, finomak az ételek, szépek a lányok és mind rövid szoknyát hord, és viszonylag olcsó minden. De biztos vagyok benne, hogy nem ez az ország a mi végállomásunk.


Szép napot nektek.



2013. augusztus 28., szerda

Cuidado, que voy a España

Sziasztok!

A Világszám folytatja útját Spanyolországba :-)

Már úton vagyunk. Sydney-ből 9 óra repüléssel eljutottunk Dél-Koreába, és most pihenünk, várjuk a csatlakozást Madrid felé. A Korean Airlines gépével repülünk vissza Európába, csak azért, mert ez volt a legolcsóbb járat a két város között.

Erről az országról sokat nem fogunk megtudni, mert ki sem mozdulunk a reptérről, de ha akarnánk, akkor sem tudnánk, mert nincs vízumunk. Így aztán a koreai napfényből és a magas páratartalomból nem sokat érzünk. Ellenben a reptéri életről sok tapasztalatot gyűjtöttünk. 6 órát töltünk el itt. Már lefürödtünk a kulturált reptéri ingyenes relaxációs részlegben, megmostuk a fogunkat a kapott fogkefével, feltöltöttük az elektromos eszközeink akkumulátorait és elküldtünk pár emailt, de még mindig van 3,5 óránk a gép indulásáig.















A szokásos szuvenír hűtőmágnest kiválasztottunk magunknak a hihetetlen sok kacat közül a reptéri üzletben (a jobb oldali képen):




Most éppen Kata próbál aludni egy jó nagy fotelben én meg nyomkodom a koreai jelekkel teli billentyűzetet és az ékezetes betűket az előző posztból másolgatom ide [meg a jól bevált alt + numpad + ascii kód megoldást használom :-)]. A Window$-ot is alig bírom kezelni, mert a betűk helyett hieroglifák vannak a képernyőn:


Kajálnunk nem kell a reptéren, mert a Korean Airlines rendesen megetetett és megitatott minket a levegőben :-) Bár az 1 300 AUD-ért (~260 000 HUF) a fedélzeten már bátran kaviárt is felszolgálhatnának pezsgővel.

A notebookomat nem tudom használni. Nullára merült az aksi, és most éppen az ausztrál konnektorba való kábel van nálam. Meglepetésünkre itt Koreában európai szabvány szerinti konnektorokat használnak. Soha nem az a drót van nálam, ami kellene.

Pontosan nem tudom, hogy hány órát fogunk még repülni, de szerintem ez a második menet minimum 12 órás lesz. Most úgy érzem, hogy a repülésnél nincsen unalmasabb és fárasztóbb dolog a világon. Pici, zsúfolt hely, és véget nem érő repülés. Baromi fárasztó.

Leszállás után még nagyon sok dolgunk lesz. Madridba fogunk megérkezni reggel 7 órakor. Onnét vonattal fogunk a 450 km-re lévő Alicantéba továbbutazni. A menetrend szerint a vonat 2,5 óra alatt teszi meg ezt a távolságot. Hát majd kiderül, hogy hazudnak-e a spanyol vonatmenetrend készítők vagy sem :-)

Alicantéban is vár ránk egy újabb nehéz feladat. Ebben a pillanatban még nincsen szállásunk és nem tudjuk, hogy hol fogunk este aludni. Persze legvégső esetben szállodába megyünk, de ezt szeretnénk elkerülni. Azt hiszem, ez a negyedik nap, amit egyfolytában utazással töltünk. Két nap autókázás volt Ausztráliában, most átrepülés a fél világ felett és utána még vonatozás meg szálláskeresés vár ránk. Közben meg legszívesebben beb..ám a két bazi nagy bőröndöt a legközelebbi kukába :-)

És még kicsit pihennem is kellene, mert ma péntek van, és hétfőn 9.00-kor kezdődik az első munkanapom az irodában, az OAMI-ban.



2012. szeptember 2., vasárnap

Saláta


Gyorsan telnek a napok, és mindig minden napra jut valami apró intéznivaló.

Kata múlt héten megcsinálta a HUF -> AUD konverziót az MKB bankban, pont úgy, ahogy itt leírtam. Én ma fejeztem be ezt a műveletet.         Váltottam pénzt a pénzváltó bódékban is de a mai utolsó forint adagot én is az MKB bankban váltottam át, mert az AUD/HUF árfolyamesést a  kapzsi pénzváltó bódékban most sem követték le. A dollárokat eltették a fiók mélyére, és majd akkor veszik elő onnét, ha majd újra felmegy az árfolyam, és újra 236-ért tudják eladni. Ma 232,87-en váltott az MKB bank. A legjobb bódés árfolyam 237 volt. Hiénák ezek :-)

Most már nem kell rettegni azon, hogy mikor nyilatkozik valamelyik magyar politikus valami bolondságot, amitől a részvényárfolyamok újra a béka segge alá esnek le. És attól sem kell már rettegnünk, hogy az Európai Unió gondjai miatt elkezd esni az EUR és vele együtt az összes környékbeli ország valutája a dollárhoz képest.

Kata és az én dollárjaim ott pihennek az AUD számlánkon, és ha lekötjük 1 hónapra, akkor évi 1,38% kamatot adnak rá Magyarországon :-) A hétvégén nyitni fogunk Ausztráliában az interneten keresztül egy megtakarítási számlát (ott saving account-nak hívják ezt) és jövő hét elején kiküldjük az összes pénzt erre a számlára. Ausztráliába 5-5,50% éves kamatot adnak rá :-), így inkább ott kötjük le a dollárokat, amíg fel nem lesznek használva. Hogy valójában mekkora pénzről van szó, azt a következő bejegyzésből megtudhatjátok.


A lakással kapcsolatos ügyintézés is sok időt vitt el, de remélem ezt a témát is hamarosan le lehet zárni. Valahol olvastam, hogy az ausztráliai lakásbérlést megkönnyíthetjük, ha még Magyarországon beszerezünk a lakóhelyunk közös képviselőjétől egy angol nyelvű írást arról, hogy mi mennyire jó lakók vagyunk, és mindig betartottuk a házirend szabályait, időben és rendesen fizettük a közös költséget. Ilyen papírost mi nem fogunk magunkkal vinni :-) El nem tudom képzelni, hogy Ausztráliából a főbérlő felhívná a magyarországi gondnok Józsi bácsit, hogy angolul megkérdezze, hogy mi milyen lakók voltunk Magyarországon. Szerintem a lakásbérléshez pénzt kell vinni papír helyett :-)

Már szállásunk is van Melbourne-ben. Az már biztos, hogy az első 1-2 hétben két kedves magyar lánnyal fogunk egy fedél alatt lakni. Ha nem zavarjuk majd egymást akkor lehet, hogy tovább is maradunk. Bár a ház kissé messze van a belvárostól, ~16km, de lehetne még ennél is meszebb :-)

Sokat segíthet a munkakeresésben, ha viszünk magunkkal egy angol nyelvű munkahelyi jellemzést magunkról, amit az utolsó magyarországi managerünk alá is ír :-)

Hátra van még a fogorvos meglátogatása is. Nem lenne jó, ha Ausztráliában kellene sok-sok pénzért fogat kezeltetni, ezért még az indulás előtt itthon betömetjük a lyukas fogainkat :-)

Ki kell kérni a nemzetközi jogosítványt is mindkettőnknek. Ehhez szükség van személyenként két darab igazolványképre és 2500 forintra.

Az indulás előtti utolsó hétre marad egy nagyon fontos intéznivaló. Amennyiben egy magyar állampolgár három hónapot meghaladóan tartózkodik egy külföldi országban, a kiutazás tényét be kell jelenteni az illetékes magyar települési önkormányzat népesség-nyilvántartó irodájánál (okmányiroda). Ki kell tölteni az "ideiglenes külföldön tartózkodás bejelentése" űrlapot. A kijelentkezés tényéről a népesség-nyilvántartó igazolást állít ki. A hazatérést szintén ennél a szervnél kell majd bejelenteni. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni például ezt a cikket, vagy az itt lévők bármelyikét.

A bőröndök bepakolása sem egyszerű, mert nagyon szigorúan veszik a súlyhatárokat. A turistaosztályon 30kg, a business osztályon 40kg és az első osztályon 50kg lehet a csomagok súlya. Mi 30kg-os csomagot vihetünk magunkkal :-) 5kg plusz súly díja 200EUR. Kell egy pontosan mérő szobamérleget szerezni, hogy még otthon le tudjuk mérni a bőröndök súlyát, nehogy a beszállásnál meglepetés érjen minket.

Az Emirates légitársaság csomagokkal, kézipoggyászokkal foglalkozó oldalai:



Azt hiszem, minden fontos dolgot leírtam, ami most minket foglalkoztat :)



2012. augusztus 23., csütörtök

Repülőjegy

Pár napos keresgélés után megvásároltuk a repülőjegyünket. Bécsi indulással, Dubai-on keresztül fogunk megérkezni Melbourne-be az Emirates légitársasággal. A repülőjegyet az STA TRAVEL-nél vásároltuk meg, itt kaptuk a legkedvezőbb ajánlatot. A jegy ára még az Emirates hivatalos, Budapest, Váci utca 19-21. szám alatti irodában kínált árnál is kedvezőbb volt.

Az indulás október 21-én, vasárnap este lesz, 22 óra után. Melbourne-be október 23-án, reggel 9 óra körül érkezünk meg.

Bécsbe az OrangeWays menetrend szerint közlekedő Budapest-Bécs járatával fogunk utazni.

A repőlőjegyet csak egyirányba vettük meg, mert máshogy nem lehetett megvásárolni. Ugyanis egy évnél későbbi visszaútra nem lehet helyet foglalni, így az oda-vissza utas repülőjegy esetén a visszautat elbuktuk volna.

A egyirányú jegy ára 190 000 HUF alatt volt. A repülőjegy vásárlásakor érdemes lehet kihasználni a diákoknak szóló jegyvásárlási kedvezményeket. E kedvezmény nélkül a repjegyünk 30 000 - 40 000 forinttal is többe került volna személyenként.