2015. január 4., vasárnap

Marokkó - Marrakesh 1/4

Marrakesh-ben végül 6 napot töltöttünk el. Ha azt hiszitek, hogy ez nagyon sok idő, és ennyi látnivaló nincs is a városban, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak benneteket: kétszer ennyi időt is el tudtunk volna tölteni a városban.

Odafelé úton, a repülőn úgy alakult, hogy egy Coloradóból kirándulni jött, fiatal, politikusnak készülő, Kata szerint tipikus amerikai egyetemista szépfiúval ültünk egymás mellettJól elbeszélgettünk az EU és az USA dolgairól és megbeszéltük, hogy megérkezés után közös taxival megyünk be a reptérről a városközpontba és megosztjuk a taxiköltséget, mert mindegyikünknek ugyanazon a környéken van a szállásunk. A költségcsökkentés nem teljesen úgy sikerült, mint ahogy elterveztük. Az arab taxis sokkal rutinosabb "üzletember" volt, mint mi hárman együtt :-) Később kifejtem, hogy miért is.

A reptérről elég nehéz volt kijutni, vagy 30 percig tartott a sorban állás és a farkasszem nézés a vámosokkal. Három különböző helyen ellenőrizték le az útleveleket. Mindig franciául kezdtek el beszélni hozzánk, de amikor angolul válaszoltunk gond nélkül átváltottak a vámosok angolra. Ez egész kellemes benyomást keltett bennem, szóval már az első 30 perc jól indult :-) Az utolsó vámos még pecsétet is belenyomott az útlevélbe. A mi magyar útlevelünket sokkal jobban megvizsgálták, mint az amerikai srác kék színű útlevelét. Biztos a bordó szín jobban bejön nekik. Talán azért, mert szinte az összes épületük vörös színű :-)

Még a repülőgépen ki kellet tölteni egy papírt. Alapadatokat kértek és azt kérdezték meg, hogy miért jövünk az országukba. A papírt a vámos sorról-sorra, nagyon részletesen ellenőrizte, majd kézzel bepötyögte a válaszainkat a számítógépbe.

Még mielőtt kijöttünk volna a reptérről, átváltottuk az euró pénzünket dirhamra. Az átváltási árfolyam az egész országban egyforma, mivel államilag szabályozott a pénzváltás. Ez is nagyon tetszett :-) Januárban 10,6 marokkói dirhamot adtak egy euróért. Európában eszetekbe ne jusson dirhamot váltani. Alicantéban a legjobb pénzváltó 8 dirhamot akart adni egy euróért. Ez 20%-kal kevesebb mint itt, a marokkói reptéren. A biztonság kedvéért azért 100 eurónyi dirhamot vittünk magunkkal Spanyolországból, de ez utólag teljesen feleslegesnek bizonyult.

Marrakeshbe érkezve az első igazi feladat a városközpontba jutás vólt. A reptéri busz ilyen későn már nem járt, ezért aztán taxival próbálkoztunk. A reptéri taxis 200 dirhamért akart bevinni minket az 5 km-re lévő városközpontba. 20 euró itt iszonyat sok pénznek számít és azt olvastuk az interneten, hogy a helyiek 40-50 dirhamot fizetnek ezért az útért. A taxis azt magyarázta, hogy a buszon is 3 jegyet kell venni három személynek, szóval nála is háromszor kell fizetni. Így jön ki a 200. A plusz 50 meg azért van, mert turisták vagyunk. A 200-at lealkudtuk 150-re, de ennél többet nem tudtunk alkudni. Éjfél múlt kicsivel, mindenki fáradt volt, és fogalmunk sem volt, hogy a szállásunk merre van, szóval elfogadtuk az ajánlatot :-)

Beültünk a taxiba, elindultunk, de 5 perc múlva már 180-ról, meg újra 200-ról dumált a taxis. Néha úgy csinált a pasi, mintha nem értené, hogy mit mondunk neki, de amikor ő beszélt hozzánk a viteldíjról, akkor nagyon is szépen jöttek ki az arab szájából az angol szavak. Nagyon vicces volt, amikor az amerikai srác nagyon lassan beszélve, tökéletesen tiszta angol kiejtéssel, a legegyszerűbb szavakat használva próbálta megbeszélni a taxissal, hogy a pár perce megállapodott 150 dirham a szállásig fuvarról szólt, miközben a pasi úgy ment mindenen keresztül az autóval, pl. át a záróvonalon, néha a szembe jövő sávban közlekedve mintha ez teljesen normális lenne (itt az is). Pár nap múlva nekem is vezetnem kell majd itt, gondoltam, egész szuper lesz majd ez a vezetési stílus :-) Persze nem sikerült megértenie a sofőrnek ezt a pár angol mondatot, és  végül kitett minket a megadott címtől körülbelül 1 km-re. 150-ért ez jár a turistának :-) 

Az amerikai sráctól elköszöntünk és a szállásunk felé vettük az irányt. Ekkor már éjjel egy óra volt. Falakkal körülvett szűk utcák, magas házak, csupa rémisztő alakok mindenfelé, itt-ott utcán fekvő emberek, zacskóból valami festékszagot szívogatók mellett húzogattuk a bőröndjeinket a sötét sikátorokban. A GPS csak nagyjából vitt el a megadott címre, mert a térképen már rajta sem voltak azok a kis sikátorszerű szűk utcák, ahová bekeveredtünk. Volt olyan rész, ahol még világítás sem volt, csak a telefon LED fényével tudtunk valamit világítani. Itt ha akartak volna, simán ledarálhattak volna minket úgy, hogy soha senki nem tudja, hogy merre jártunk utoljára :-)

Persze eltévedtünk. Félelmetes volt az egész, de mégsem éreztem azt, hogy félni kellene bármitől is. Mellettünk üvegeket zúztak össze, aztán egy narkós csávó beszélt hozzánk valamit, és útközben minden sarkon valaki le akart pénzzel nyúlni minket, hogy majd ő útbaigazít. Próbáltunk tájékozódni, de olyan szűkek voltak az utcák, hogy 10 perc után fogalmunk sem volt, hogy merre járunk. Aztán jött pár kölyök, akik segítőkészen elvezettek a sikátorokon keresztül a szállásunk kapujáig. A kapuban meg elkezdtek hangoskodni, hogy adjunk pénzt nekik, amiért idevezettek minket. A pénztárcám nem mertem elővenni a sötétben, mert tele volt pénzzel, és sokan is voltak a kölykök. Közben Kata becsengetett a házba, és kijött végre a szállásadónk. Gyorsan bementünk a házba, de a kapuban még mindig ott álltak a suhancok. Bent elővettem pár eurót és azt odaadtam a srácoknak. Nem tetszett nekik, 5 eurót kértek. Kis vita után mondtam, hogy vagy ez van vagy semmi. Végül elmentek 2-3 euróval.
Fura volt a helyzet, mert a szállásadónk nem avatkozott be az ügyletünkbe, és nem szólt egy árva kukkot sem, hagyta, hogy mi oldjuk meg a vitát a srácokkal, és a kaput sem merte rájuk csukni.

Később, egy barátomtól tudtam meg, hogy "itt a gazdagnak kötelessége támogatni a szegényt, a szegénynek pedig valami szívességet kell tenni érte. De ez utóbbi jelképes, például egy fotó készítés. Ha nem adsz érte pénzt, akkor olyan az nekik, mint nálunk a húsvéti locsolkodás után még egy fél kortyot sem kapni. Ezt a házigazda is tudja, emiatt nem szól bele a mi és a gyerekek ügyletébe.".

Pár óra alatt már kétszer lehúztak minket. Mi lesz itt holnap? :-)

Amúgy meleg volt, hajnali egy óra, január eleje és 15 fok. Az idő is egész jó. Ez is jó jel másnapra :-)

A szállást most is az airbnb.com-on foglaltuk, magánszállás, és ahogy vártuk, teljesen rendben volt minden. Még egy kis medence is volt a házban, plusz egy aranyos, de nagyon nyávogós macska.


A szobaajtón lakat, csak hideg vízcsap a mosdóban, de a tusoló rendben volt. A háziúrtól kaptunk egy fél literes ásványvizet, így iható vizünk is volt reggelig :-)

A ház nagyon fura. Ahogy már említettem, van benne medence és sok párnás helyiség ahol ücsörögni lehet. Az egyik így néz ki:


A medence mellett van egy baromi magas csigalépcső, ami valójában a ház tetejére vezet fel:


Fent a háztetőn volt egy szuper kis terasz nyugágyakkal, itt jókat reggeliztünk. Reggel szép, napos időre ébredtünk, a teraszon működött a GPS, gyorsan beállítottuk a pontos pozíciónkat. Reméltük, hogy majd valahogy visszatalálunk ide :-)




A lakásban mindenütt szép színes lámpások voltak, nagyon frankón nézett ki minden. Mivel január eleje volt, és ez nem főszezon, a bazi nagy házban csak mi ketten laktunk. 5 napig miénk volt az egész ház, minden nap más szobában aludhattunk volna :-)

Reggel, világosban megértettük, hogy miért nem találtunk ide a sötétben, még GPS-szel sem. És azt is megértettük, hogy miért volt tök sötét, és miért kellett a telefonnal világítanunk. 

A ház bejárata:


A hazafelé vezető út: kanyar jobbra:


Az ott a szállásunk bejárati ajtaja, a zsákutca végén:


Szép kis kaland lesz ez a kirándulás, az már biztos :-)

Szép napot mindenkinek!



Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése