2012. október 18., csütörtök

Bepakolunk, kipakolunk

Három nap az indulásig. Ma elszállítottuk a dobozokat Szegedre és Győrbe. Kemény nap volt. 650km-t autókáztunk egy Fiat Ducato teherautóval. Vezetni az autót nem volt különösebben nehéz, de a tolatással azért akadtak gondok. Ezért aztán másodszor már meg sem próbáltam :-)

A cuccok nagy részét már az előző napokban bedobozoltuk, de az ágyak szétszerelése még hátra volt. Éjjel 11-kor kezdtünk el szétszerelni az emeletes ágyat a kisszobából. Utána jött a mi franciaágyunk, és úgy kicsivel éjfél után álltunk neki bepakolni a teherautóba. Jó kis móka volt. A szomszédok is biztosan örültek neki :-)

A pakolás vége felé, úgy éjjel három óra körül egyszer csak az egyik szomszédos ajtó kinyílik és kijön egy csuklyás ember a kezében valami baseball ütő félével. Megrémültem, mert azt hittem szét akar csapni, amiért nem tud tőlünk aludni, de nem ezért jött ki a folyosóra a szomszéd. Odaállt elém a sötétben, miközben én éppen egy bazi nagy papírdoboz alatt roskadoztam, és ez a párbeszéd zajlott le:

Szomszéd: Pakolunk ki a lakásból? Éjszaka? (közben csapkodta a tenyerét a baseball ütővel)
Én: Áhh, ja, költözünk, igen.
Szomszéd: Maga itt lakik?

Miután letettem a dobozt és feloltottuk a folyosón a világítást végre megismert a srác. Azt hitte, hogy éppen betörők rámolják ki a lakásunkat. Jó, ha az embernek ilyen gondoskodó szomszédjai vannak. Majdnem el is ment a kedvem az utazástól :-) (csak viccelek)

Úgy hajnali 5 órára meg is pakoltuk az autót aztán pihentünk egy kicsit. 6-kor már úton voltunk Szeged felé.



Útközben meg kellett állnunk aludni egy parkolóban, mert majd' elaludtam vezetés közben. Jó nagy az üléssor ebben az autóban elől, de az alvásra teljes mértékben alkalmatlan :-) Egy órácskát pihentünk és mentünk is tovább. Szegeden kipakoltunk és ott is aludtunk vagy másfél órát, aztán indultunk vissza Budapestre, majd Győrbe.



Győrben végre sikerült bejelentenem az ideiglenes külföldi tartózkodást az okmányirodában. Kicsit furán nézett rám az ügyintéző, mert eléggé izzadt és büdös voltam, és a munkásruhám is jó szakadt volt, de azért bepippantotta nekem a számítógépén a megfelelő rublikát :-)

Éjjel 11 körül feküdtünk le. Másnap hajnali 5-kor keltünk, és jöttünk vissza Budapestre leadni a traktort (teherautót).

Ezután Kata ment ügyet intézni, én meg mentem dolgozni az utolsó munkanapomra.





Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése